Majdnem kitiltották Micimackót egy lengyel városból

Nem bírják Micimackót Tuszynban. Legalábbis erre enged következtetni a brit The Independent című lap cikke, mely szerint a lengyel városka önkormányzati képviselőinek baja van a mesehős illetlenségével és nem egyértelmű nemi hovatartozásával.
Legalábbis nem tartják méltónak arra, hogy a település egyik játszóterének névadója legyen. Az konzervatív elöljárók a javasolt mesehősök közül éppen Micimackó nevének hallatán háborodtak föl. „Az a baj azzal a medvével, hogy nem komplett a ruhatára" – a Hír24 így idézi Ryszard Cichy-t, aki szerint az is nagyon helytelen, pláne a gyermekek vonatkozásában, hogy Micimackó félig meztelen.
Egy falka hiányos öltözetű, kétes nemi identitású mesefigura
Egy falka hiányos öltözetű, kétes nemi identitású mesefigura

A beszámoló szerint ennél azért sokkal keményebb mondatok is elhangoztak a nem sajtónyilvános ülésen – szerencsére azonban valaki hangfelvételt készített ezekről, s kiszivárogtatta a helyi, ennek nyomán pedig a világsajtónak is. Egy képviselő odáig ment a Micimackó-elemzésben, hogy a medvének „azért nincs nadrágja, mert nincs is neme".

Akadt, aki közvetlenül a szerzőt, A. A. Milne-t kritizálta, mintegy irodalomtörténeti gender-szempontból. Hanna Jachimska szerint „nagyon zavaró" ez az egész. Mármint az, hogy a Micimackó írója 60 éves volt, és „egy borotvával" vágta le a szereplője nemi szerveit, mert neki magának problémái voltak a nemi identitásával.

Az óriási, és minden bizonnyal Tuszyn történetében is kiemelkedő jelentőséggel bíró ülésen végül a városatyák nem döntöttek arról, melyik mesehős legyen a játszótér patrónusa. De ha a képviselők továbbra is ilyen szigorú feltételekhez kötik a dolgot, úgy Milne hőse esélytelen, csakúgy, mint például Donald kacsa – és az összes többi, hiányos öltözetű, kétes nemi identitású mesefigura.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.