Ez pedig megfelel annak a számnak (évi nyolc-tíz film), amit Andrew G. Vajna kormánybiztos pozíciójába kerülésekor ígért. Az más kérdés, hogy a mozikba került művek többsége igen marginális forgalmazási körülmények között próbálkozott eljutni a közönséghez viszonylag kevés sikerrel. 

A kilenc idei magyar mozibemutató közül csak négyhez van közvetlen köze az új finanszírozó állami intézménynek, a Magyar Nemzeti Filmalapnak.

A Szász János rendezte A nagy füzet – amelyet még a Fidesz-kormány által „leállított” Magyar Mozgókép Közalapítvány kezdett el fejleszteni, majd Szőcs Géza kulturális államtitkár is beszállt, mielőtt Vajnáék felkarolták volna – Karlovy Vary A-kategóriás fesztiválján kapott fődíjat, mielőtt megérkezett volna a hazai mozikba. Az Agota Kristof-műből készült adaptáció a szerzői művekhez képest jól teljesített a becsült harmincezres nézettségével.

Az első önálló filmalapos mozi, az elsőfilmes Bodzsár Márk rendezte Isteni műszak nem volt ennyire „acélos” a pénztáraknál annak ellenére, hogy az ország összes multiplexében indult egyfajta trendi kultmoziként pozicionálva. A profi, amerikai címekre jellemző méretű és kvalitású, információink szerint tízmilliós befektetésű kampány ellenére a filmet nem szerették a nézők, nagyot bukott. (Össznézettsége körülbelül megegyezik A nagy füzetével.)

Ezt követően a filmalap – Geszti Péter tanácsára – Orosz Dénes Coming out című komédiáját már az új korszak első közönségfilmjeként aposztrofálta. A jó hír, hogy a mű a bollywoodi beütésű plakát, illetve a gagyi előzetes ellenére (végre) jól fut a mozikban – szűk két hét alatt 50 ezren ültek be rá –, ám sokak szerint a siker hátterében a filmet kísérő médiabotrány – homofób üzenetű-e a mű, melyben a Csányi Sándor alakította meleg férfi meggyógyul – nagyban megtámogatta.

Az Overdose az HBO Magyarország és a Magyar Nemzeti Filmalap tavaly októberben kezdődött hosszú távú együttműködése keretében, 12-12 millió forintos közvetlen, illetve a húszszázalékos adókedvezmény – mintegy hatmillió forint – közvetett támogatásával jött létre. A kormánybiztos korábban azt nyilatkozta, hogy az Overdose-t a moziba szánják, később elálltak ettől. Az egész estés kísérleti dokumentumfilm tévés premierje után mégis kapott korlátozott moziforgalmazást az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

De ha már szóba került az Uránia: ez a mozi előszeretettel vesz fel a műsorára a gyártók vagy egyéb kis cégek által forgalmazott művet: ilyen például Dézsy Zoltán politikusportrénak induló, ám filléres propagandafilmbe fulladó alkotása, az Elment az öszöd.

A gyenge lábakon álló fantazmagória mindazonáltal nem különösebben meglepő attól az alkotótól, akinek pályázatát elutasította a filmalap, és ezért az ajtómutatásért még hálás is tudott lenni. Még a stáblistán is jelzi az alap „hozzájárulását” a projekthez, habár az intézmény időközben közlemény formájában is elhatárolódott tőle. Támogatásra méltónak találta viszont a produkciót a Nemzeti Kulturális Alap, méghozzá Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter keretéből.

A rendszerváltás óta minden ciklusban voltak kurzusfilmek és kormányközeli darabok, de az állami propagandafilm műfaját eddig még nem élesztették fel. Tisztább volna a kép, ha az alkotók kizárólag a magánvagyonukból tevékenykedtek volna, és a Nemzeti Filmszínházként tisztelt Uránia helyett egy kereskedelmi mozi pergette volna a művet.

Ugyanakkor az Urániának hálásnak kell lenni azért, hogy játszotta Groó Diana Regina és Skarbski Fruzsina Elhallgatott gyalázat című dokumentumfilmjét.

Arra a kérdésre, hogy vajon be lehet-e kerülni „önerőből” a multiplexekbe – és nagyon gyorsan eltűnni a süllyesztőben –, két példát is tudunk hozni. Az egyik a Cycle című animációs mozi (rendező: Sóstai Zoltán), a másik a Gingerclown című horror (rendező: Hatvani Balázs). Sosem halott róluk? Nem véletlen.