Magyar animáció versenyez az Arany Medvéért

Bucsi Réka, a MOME Animáció tanszék hallgatójának 2013-ban készült diplomafilmjét, a Symphony no. 42-t versenybe hívta az A-kategóriás berlini nemzetközi filmfesztivál, a Berlinale.

Bucsi Réka olyan alkotók után képviseli Magyarországot a Berlinale versenyprogramjában, mint Varga Csaba, Orosz István, Cakó Ferenc, Milorad Kristic, M. Tóth Géza és Szilágyi Varga Zoltán, így versenyre kelhet a legjobb rövidfilmet illető Arany Medve díjért. A 64. Berlinalét február 6–16. között rendezik meg a német fővárosban, a film díszbemutatójára az alkotók jelenlétében kerül sor.

A Symphony no. 42 című animációs film rendhagyó narratívát használva, 47 különböző jeleneten keresztül mutat be egy szubjektív világképet. Az asszociációk által összefűzött rövid jelenetek környezetünk irracionális összefüggéseit hangsúlyozzák. A szürreális helyzetek ember és természet alkotta dolgok összhatásán alapszanak” – olvasható a szinopszisban. „A film alapötlete egy számomra érdekes emberi tulajdonságra épül. Ha külső szemlélőként tanúi vagyunk egy számunkra ismeretlen szituációnak, akkor tudat alatt automatikusan kontextusba helyezzük az eseményeket saját elképzeléseink szerint” – vallja a film alkotója, Bucsi Réka.

Bucsi Réka 2013-ban végzett a MOME animáció szakán, jelenleg az Animation Sans Frontiéres (ASF) nemzetközi animációs workshop résztvevője. A film vágója Czakó Judit, producere Fülöp József, a MOME Animáció tanszék vezetője.

A MOME tavalyi nagy dobása a Vácz Péter rendezte Nyuszi és Őz volt (ez szintén diplomafilm volt 2012-ben), amelyet 2013-ban mintegy 150 fesztiválon 47 díjjal ismertek el.


Egy kocka Bucsi Réka Symphony no. 42 című filmjéből
Egy kocka Bucsi Réka Symphony no. 42 című filmjéből
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.