Mert máson sem járt Gárdos esze, mint hogy miképpen lehet ebből világsikert készíteni. Kell hozzá egy nemzetközileg ismert sztár, nem baj, ha izraeli. Csak éppen az egész sárgásbarna izraeli vonulatra egy csöppet sem volt szükség. Gil Almagor mesél, belenéz a kamerába, jelenlétével emeli az est fényét, de ha nem volna, jobb filmet látnánk. S ha még mindig nem jutna erről eszünkbe a Schindler listája szívet cibáló, színes, izraeli jelenete, akkor még a stáblista alatt megszólal egy hegedű. Nem Itzhak Perl­man játszik rajta, nem is lesz belőle ezredfordulós klasszikus, de megszólal, mert nyilván ennek így kell lennie.

Piti Emőke és Schruff Milán Forrás: A Company Hungary

A szívem szakad meg, de tényleg. Mert a történet annyira csodálatos. Egyszerű, szerelmes, élettel teli és az élet dicsérete, nyomtatott ver­zió­ban minden csöpögés és sziszegő holokausztozás nélkül, csak úgy ott van, és semmivel sincs kisebb ereje, mint a Rómeó és Júliának. Sőt. Ezt még túl is élik a szerelmesek, ennek a történetnek vannak hétköznapjai, tényleg máig is élnek, akik meg nem haltak.

Minden kicsit mellécsúszik, a mellékszereplők erőteljesebbnek tűnnek, mint a főhősök, Kovács ­Lehel vibrálóbb a vásznon, mint Schruff Milán, a Petrik Andrea által játszott Gold Judit tragédiája izgalmasabb, mint Lili főhősnői boldogsága. Ami igaz a papíron, megmutathatatlan a vásznon?

Tudom, hogy lehetetlen, de nem fordulhat elő, hogy egyszer még más is megrendezi a Hajnali lázt?

A rendezővel készített interjúnkat ide kattintva olvashatják el.