Madonna kontra magyar foci

– Nem hiszem, hogy volt olyan ember, aki nem tudta, hogy Madonna Budapesten fog koncertezni – válaszolja lapunknak Márkus Éva, a szervező Live Nation Hungary Kft. marketing és kommunikációs igazgatója arra a felvetésre, hogy a díva fellépésének helyszíncseréje tulajdonképpen frappáns reklámfogás lenne.

Pedig ez sem látszik lehetetlen magyarázatnak, legalábbis ha az ember követte a koncert kapcsán a napokban kialakult nyilatkozatháborút és vitát. Mint ismeretes, laptársunk szombati számában spekulatív cikkében megszellőztette, hogy a neves énekesnő hazai koncertjének távoznia kell az eredetileg meghirdetett helyszínről, a Kincsem Parkból. És valóban: a Live Nation hétfőn bejelentette, hogy az augusztus 22-i esemény a Puskás Ferenc Stadionba kerül át. A hírre azonnal ráugrott a Magyar Labdarúgó Szövetség: Kisteleki István MLSZ-elnök hétfőn levélben tiltakozott Török Ottónál, a stadiont kezelő Nemzeti Utánpótlásnevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatójánál, hogy a válogatott két szeptemberi, hazai világbajnoki selejtezőjére való tekintettel tartsák távol Madonnát és mintegy ötvenezer rajongóját a Puskás Ferenc Stadion gyepétől. (Szeptember 5-én a svéd, négy nappal később pedig a portugál válogatottat fogadjuk.)

– Amikor tavaly decemberben elkezdtük a tárgyalásokat a budapesti Madonna koncertről, már foglalt volt az augusztus 22-i időpont a Puskás Ferenc Stadionban. Most viszont már szabad az időpont – avat be a részletekbe Márkus Éva. Hangsúlyozva: ha tehették volna, azonnal a stadiont foglalták volna le, mert sokkal alkalmasabb helyszín egy nagyszabású koncert megtartására. Az adottságok miatt ugyanis jóval többen látnak majd rá a színpadra, mintha a Kincsem Parkban maradtak volna. Ott a résztvevők jelentős része vízszintes terepen próbálkozhat azzal, hogy átlásson a többieken, és megpillantsa a színpadot. Az igazgató szerint így sokkal több ülőhelyet tudnak biztosítani, amire nagy is az igény: ezek a jegyek keltek el a leghamarabb, szinte egy nap alatt. Márkus Éva azt mindamellett elismeri, hogy Kincsem Park kapacitása nagyobb lett volna, de még így, a váltás után is kaphatók jegyek – igaz, csak korlátozott számban. Ez mindenestre kissé meglepő fordulat, miután februárban – amikor elkezdték árusítani a belépőket – összeomlott a Ticketpro szervere, és az első órában minden addigit felülmúló eladási rekordról számolt be a sajtó.

Továbbá Márkus Éva azt is cáfolta, hogy a Live Nation rossz kapcsolatban lenne a lóversenypályával. Mint mondta, tárgyalnak jövőbeni eseményekről – olyanokról, amelyek jobban odaillenek.

Ami pedig a gyep körüli perpatvart illeti: a Live Nation olyan állapotban adja vissza a stadiont, amilyenben megkapta. Erről a világhírű Richter Rasen nevű osztrák cég gondoskodik, amely szerződésben vállalta, hogy a pálya futballra alkalmas lesz a szeptemberi világbajnoki selejtezők idején. Ahogy Márkus Éva fogalmaz: tavaly a moszkvai Bajnokok ligája döntő előtt a Luzsnyiki Stadionban is koncert volt, de három nap alatt ott is sikerült helyreállítani a pályát. Lehet, hogy erre most is szükség lesz, mert DVSC-TEVA bejelentette: igen valószínű, hogy augusztus 26-án ők is a Puskás stadion gyepére pályáznak.

Kérdés azonban, hogy Madonna tényleg bejut-e a Puskás Ferenc Stadionba. Késő délután a NUSI főigazgatója közleményt küldött az MTI-nek, amely szerint a Madonna-koncertre csak abban az esetben kerülhet sor a Puskás Ferenc Stadionban, ha a Live Nation Hungary és a Magyar Labdarúgó Szövetség megegyezik. Török szerint még az előszerződést sem írták alá a Live Nation-el. Sőt késő este az MLSZ ismét megerősítette, hogy nem járul hozzá az esemény stadionbeli megrendezéséhez, így a szerda esti állás szerint nem fog Madonna a  Puskás Ferenc Stadionban koncertezni. Persze ki tudja...

Madonna
Madonna
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.