Lukács Sándor víg napjai

A Rózsavölgyi Szalonban az ő hangja figyelmeztet, hogy nem illik fényképezni és telefonálni. Illem, vele kultúra, szakmai biztonság, sokoldalúság – Lukács Sándor portréjának alapvonásai.

Szakmai életrajza rendkívül rövid. 1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, azóta a Vígszínház tagja. Nem gyakorlatozott vidéken, nem kísérletezett a szabadúszással és nem volt a Nemzeti Színház tagja sem.

Bizonyára alkati adottságból is jött nála az egy helyben maradás, de valószínűleg oka sem volt a kalandozásra. Helyén volt a Vígben. Bármennyit változott is színháza, Várkonyitól Martonon át Eszenyiig, bármennyre igyekezett is alkalmazkodni a változó világhoz, Lukács Sándor be tudta fogni a skálát, amin társulata játszott, a társulat oszlopa, vezető színésze maradt.

Lukács Sándor
Szigetváry Zsolt / MTI

Mert az volt kezdettől és az ma is, vezető színész. Alighanem annak született. Hangja, kiállása, technikája, tehetségének jellege, a színészethez való viszonya mind arra predesztinálta, hogy főszerepeket vagy izgalmas karaktereket játsszon. Száz évvel korábban nyilván a hősi szerepkör lett volna az övé.

Zengő hangú királyok, szavaló hadvezérek és egyéb nagy vagy fontos férfiak. Korunkban Bulgakov Álszentek összeesküvésében lehetett király, Szaladin volt a Bölcs Náthánban, Pirandellónál IV. Henrik. És lehetett nagy intrikus, Lucifer Az ember tragédiájában a szegedi Dóm-téren, Wolandja pedig sokat emelt a Michal Docekal rendezte Mester és Margaritán. Egyik legfontosabb alakítása Petronius volt Székely János darabjában, a Caligula helytartójában, a képtelen császári parancs végrehajtása fölött vívódó római vezér Harag György legendás rendezésében a Gyulai Várszínházban.

De színészetéből jócskán telt és telik másra is. Egyebek közt a vezető színész karikatúrájára a Játék a kastélyban Almádyjaként. Mostanában Mohácsi János Miller-változatában, az Istenítéletben színes karaktert ad egy alkoholista orvos szerepében, a Rózsavölgyi Szalonban nagylelkű, fanyaron érzelmes transzvesztitát alakít remek technikával és hiteles átéléssel az Előttem az életben, Sin asszony a Jóembert keresünk-ben.

Film- és televíziós szerepei fölsorolhatatlanok, eddigi díjai ugyancsak, a legfontosabbak köztük a Jászai Mari-díj, az érdemes és kiváló művész elismerések.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.