Lukács György családjától került haza a Napközelben

A Kieselbach Galéria idei téli aukciója a legerősebb árverési anyag a gazdasági világválság kirobbanása óta. Az árverésen 231 tétel kerül kalapács alá, melyek közül 9 festmény védett, 51 kép becsértéke magasabb 5 millió Ft-nál.

Száz éven keresztül lappangó remekművek váratlan felbukkanása éppen úgy jellemzi a bemutatott válogatást, mint egykori nagy műgyűjteményekben őrzött alkotások előkerülése. Berény Róbert Napközelben című festménye a jó ismert „képvadász", Barki Gergely művészettörténész kutatómunkájának köszönhetően került Angliából, Lukács György évtizedekkel korábban emigrált családjától vissza, Magyarországra. A kép kikiáltási ára 16 millió forint. 

Szintén a közelmúltban bukkant fel és jött haza Czigány Dezső egyik legszebb nyolcakos csendélete, mely a festő műterméről készült 1912-es fényképfelvételen is látható. A 20. század legjelentősebb magángyűjteményei muzeális rangú festményekkel képviseltetik magukat: Nemes Marcell kollekciójából Vaszary korai fő műve, Hatvany Ferenctől és a legendás pénzembertől, Weiss Fülöptől egy páratlanul megragadó Ferenczy Károly érkezett, míg a hatvanas évek legnagyobb gyűjteményeit Rácz István egykori Gulácsyja és Vasilescu János Ország Lili-képe reprezentálja.

Különös véletlen, hogy egyetlen aukción két annyira hasonló karakterű mű kerül a közönség elé, mint Szinyei Merse Pál Szerelmespárja és Hollósy Simon Tengerihántás című kompozíciója. E festmények nem csupán témájukban, de abban is közel állnak egymáshoz, hogy mindkettő egy-egy nagyméretű, múzeumban őrzött remekmű, a magyar festészet történetének két kitüntetett ikonjának intimebb dimenzióban megfogalmazott változata.

Szinyei Merse Pál Szerelmespár című festménye ma a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának dísze, de a 19. század végétől évtizedeken át Amerikában lappangott. A magyar impresszionista festészet megteremtője ezért idős korában, élete utolsó munkájaként újraalkotta fiatalkori remekművét, melyet egész pályafutása legjobban sikerült munkájának tartott. Ez a kép, Szinyei életművének végső összegzése kerül most árverésre. Hollósy Simon Tengerihántás című festménye a végső, nagyméretű, szintén a Nemzeti Galériában őrzött kép előmunkálatai során készült, de önálló értékű, tökéletesre csiszolt alkotás, mely festője minden művészi erényéről számot ad.

A mostani aukció anyaga különösen gazdag olyan remekművekben, melyek egykor híres magángyűjteményekben rejtőztek. Berény Róbert titokzatos témájú kompozíciója, a Napközelben első tulajdonosa Lukács György filozófus édesapja, szegedi Lukács József, a Magyar Általános Hitelbank igazgatója volt. Gyopár utcai, Bartók Béla által is gyakran látogatott villáját Ferenczy Károly, Rippl-Rónai, Szinyei és a Nyolcak tagjainak alkotásai díszítették, hatalmas szalonjában lógott többek között Kernstok Magányos lovas című festménye is.

A korszak másik, Lukácsnál is nagyobb hatalmú és gazdagságú bankelnöke, Weiss Fülöp szintén a korszak jelentős műgyűjtői közé tartozott. Tanácsadója a Szépművészeti Múzeum legendás igazgatója, Petrovics Elek volt. Minden bizonnyal ő beszélte rá a Kereskedelmi Bank első emberét, a két világháború közti Magyarország egyik legvagyonosabb polgárát Ferenczy Károly Tavaszi táj című kompozíciójára. A feltűnően modern látásmóddal komponált mű érdekessége, hogy Nádas Péter író 2012-ben az általa rendezett kiállításra is beválogatta, sőt a tárlatot népszerűsítő plakátra is ezt a művet választotta ki.

Kivételes alkalmat jelent Galimberti Sándor műveinek felbukkanása, hiszen a tragikusan hamar lezáruló életmű kevesebb, mint 30 festményt számlál. A mostani aukción egy jól ismert, többször is reprodukált alkotás, a Táj templommal kerül a közönség elé, mely egykor Gróf József, a modern magyar iparművészet egyik legjelentősebb alakjának tulajdonában volt.

Minden túlzás nélkül állítható, hogy a Nyolcak művészcsoport egyik, ha nem a legszebb csendélete bukkant fel közvetlenül az aukció előtt. Czigány Dezső lenyűgöző kompozíciója azért is érdemel kitüntetett figyelmet, mert az akkor frissen elkészült mű feltűnik a festőről készült leghíresebb fényképen, Erdélyi Mór „Császári és királyi udvari fotográfus" sokszor reprodukált, 1912-es felvételén.

Az egész aukciós válogatás egyik csúcspontja Rippl-Rónai József kukoricás stílusú, időtlen hangulatú női arcképe. Évek óta nem bukkant fel árverésen ilyen színvonalú alkotás az életműből. Az elmúlt időszakban a világ legjelentősebb múzeumai több alkalommal is vásároltak Rippl-Rónai festményei közül, elég csak a párizsi Musée d'Orsay, a houstoni Museum of Fine Arts vagy a chicagói Art Institute nagy nyilvánosságot kapott szerzeményezéseire utalni. A Kék ruhás lány virágos kalapban című kép kvalitása alapján méltán e művek mellé állítható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.