Aki nem ismeri a szóban forgó gumicsontot, annak elmesélem: az ötödik évad azzal fejeződött be, hogy a felbőszült „éjjeliőrök” (magamban így nevezem a Night’s Watch viccesen hadováló harcosait) összeszurkálják újdonsült parancsnokukat, Havas Jont. Ott fekszik szegény Havas Jon (Kit Harington) kiterítve, véresen és összeszorított szájjal a hóban, s mi nem tudjuk, hogy meghalt-e, vagy nem. Ezzel szemben a hatodik évad azzal indul, hogy még mindig ott fekszik szegény Havas Jon kiterítve, véresen és összeszorított szájjal a hóban, ráadásul a tetthely még mindig tele van felbőszült éjjeliőrrel, akik viccesen hadoválnak, de ebből még mindig nem tudjuk meg, hogy akkor hát tényleg meghalt-e szegény Havas Jon? Vagy nem halt meg?

Úgy érzem, ezzel össze is foglaltam az első rész mondanivalóját, de az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy ezt kedvcsinálónak szántam – a Trónok harca ugyanis sokkal viccesebb annál, semmint el lehetne intézni egy komolytalan bekezdéssel. Amivel mindössze azt akarom mondani, hogy nem kell olyan komolyan venni, mint amilyen komoly felhajtást csapnak körülötte – csak az a baj, hogy ha nem lenne ekkora felhajtás körülötte, akkor nagyobbakat lehetne rajta röhögni. A roppant fennkölt, középkoriasan zengő párbeszédek a legjobb pillanataikban Koltay Gábor történelmi filmjeit idézik: azokban is oly zordul szól minden szereplő, mint egy adóellenőr, ha két gombóc málnafagyi után nem adtak neki számlát.

Még szerencse, hogy a sorozatbéli Tyrion Lannister szerepére valamelyik lángésznek sikerült leszerződtetnie Peter Dinklage-t, aki nélkül a Trónok harca mit sem érne. Erre a színészre sok éve Az állomásfőnök (The Station Agent) című filmben figyeltem föl, s ha vasútállomáson járok, ma is előttem van a jelenet, ahogyan a magányos kicsi ember a sínekre fekszik, s bánatában halni akar. Súlyos és mellbevágó erejű pillanat, ahhoz foghatót a Trónok harcától hiába várunk, s ezt maga Peter Dinklage is bizonyosan tudja. Sőt talán maga Kit Harington is tudja, akit az Isten őrizzen tőle, hogy Havas Jon szerepében még sokáig húzza kiterítve, véresen,  összeszorított szájjal a hóban, elvégre jobb színész ő annál, semmint el lehetne intézni egy komolytalan bekezdéssel.

Dinklage mellett számomra a másik telitalálat Gwendoline Christie, aki a bizarr Brienne szerepében annyira kiismerhetetlen, titokzatos és katartikus, hogy nem tudom levenni róla a szemem. Brienne egy rettenetes erejű, majdnem két méter magas nő, akinek olyan földöntúlian ártatlan és bűntelen arca van, amilyen Jeanne d’Arcnak lehetett, amikor a Szűz a seregek uraként kilovagolt. Gwendoline Christie-ről azt olvasom, hogy egy angol színházban pár éve Lucifert játszotta a Faustusban – úgyhogy a Trónok harca összes eddig és leendő évadjáról lemondanék, hogy valaha színpadon láthassam egyszer.