Lottón nyertek maguknak gyereket

Párizsban 1911-ben különös lehetőség nyílt meg a gyermekáldást hiába váró házaspárok előtt a babalottó segítségével.

Az Egyesült Államokban megjelenő, Popular Mechanics című napilap egyik 1912 januári számának szerzője arról tudósította az olvasókat, hogy egy párizsi csecsemőotthon néhány héttel azt megelőzően egyfajta tombolát hirdetett, amelynek nyereményei élő csecsemők voltak. 

A Loterie de Bebes nevű játék hatalmas sikert aratott. „A tombola bevételét több karitatív intézmény között is szétosztották" – számolt be a lap. Ugyanakkor nem jártak el felelőtlenül a csecsemőotthon vezetői, ugyanis a nyertesek is átestek az örökbefogadás előtti procedúrán, hogy kitűnjön, alkalmasak-e nevelőszülőnek.

John F. Ptak, a korabeli újságcikket megtaláló kutató szerint mindez a gyermekek érdekét szolgálta, hiszen akkoriban a lelencházak zsúfolásig meg voltak telve árva vagy kitagadott utcagyermekekkel, akiknek az egyetlen esélyük a normális életre a nevelőszülők voltak. Sajnos ezzel sokan visszaéltek, és nem gyermeket akartak örökbe fogadni, hanem egy újabb „olcsó munkást" kívántak szerezni maguknak - írja a mult-kor.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.