Lisztet ünnepli egyszerre a világ

Nem meglepő, hogy a világ minden klasszikus zenei fesztiválja, koncertterme egész évben Liszt zenéjével teli. Mára köztudott, 2011-ben ünnepeljük a komponista születésének 200. évfordulóját. A születésnapon, azaz október 22-én, a világ 12 pontján csendül fel Liszt Ferenc világhírű Krisztus oratóriuma – a World Liszt Day-en.

Nemzetközi együttműködést kezdeményezett a Hungarofest és a Magyar Zenei Tanács Liszt Ferenc születése napjára, október 22-ére. A World Liszt Day-hez – amelynek szlogenje: A világ hallgat ránk – temérdek hazai intézmény és szolgáltató is csatlakozott, így színházakban, éttermekben és szórakozóhelyeken is hallható lesz a komponista valamelyik műve. (Hogy pontosan hol is, megtaláljuk a worldlisztday.hu weboldalon.)

A világhírű muzsikusra október 22-én a világ több pontján is megemlékeznek egy különös koncertsorozattal. Liszt egyik legjelentősebb művét, a Krisztus oratóriumot adják elő, amelyet 1853-ban kezdett el komponálni, a teljes mű ősbemutatójára azonban csak két évtizeddel később, 1873. május 29-én, Weimarban került sor.

A World Liszt Day-hez nemcsak olyan városok csatlakoztak, amelyek Liszt életében jelentős szerepet játszottak, hanem olyanok is, ahol a zeneszerző sosem járt, de kultusza virágzik. Így az oratórium hallható lesz Vilniustól Párizson át Szöulig. Franciaországban a párizsi Invalidusok templomában (vezényel Peskó Zoltán), Németországban a bayreuthi Városházán, ahol Fischer Ádám a karmester. Csehországban Prága, Ausztriában pedig Bécs csatlakozott a kezdeményezéshez. A hazai közönség több hely közül is válogathat. Budapesten a Szent István Bazilikában a Nemzeti Filharmonikusok zenélnek, vezényel a Liszt Év nagykövete: Kocsis Zoltán. De meg lehet hallgatni a koncertet Egerben, Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.

A Liszt Év nagykövete, Kocsis Zoltán a Szent István Bazilikában vezényli majd a Krisztus oratóriumát
Kocsis Zoltán vezényli a Nemzeti Filharmonikus Zenekart
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.