Bösendorfer: Liszt Ferenc zongorája közszemlén

Liszt Ferenc frissen restaurált muzeális hangszerét mutatják be szombaton délután a fővárosi Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontban.

A Liszt Ferenc Emlékmúzeumban, a Régi Zeneakadémián őrzött eredeti hangszerek közül eddig egyedül a zeneszerző 1870-es években készült Bösendorfer-zongorája volt annyira rossz állapotban, hogy egyáltalán nem élvezhettük a hangját" - mondta Domokos Zsuzsanna múzeumigazgató pénteken.

Mint kifejtette, a korabeli tudósításokból tudni, hogy Liszt ezt, a szalonja közepén álló hangszert használta leggyakrabban, elsősorban tanítás céljából. A bécsi mechanikájú, egyenes húros, hét oktáv terjedelmű hangszer hitelességét halála után hárman is igazolták közjegyző előtt, a beírás a húrok alatt ma is olvasható. Liszt ezt a hangszert 1880-tól 1886-ban bekövetkezett haláláig pesti otthonában használta.

A Sugár - ma Andrássy - úti épület 1879 őszétől 1907 közepéig szolgált az oktatás színhelyéül, Liszt ott is lakott. Az 1875-ben megnyílt intézmény a második székhely volt; az első, Hal téri épületet lebontották, emlékét már csak korabeli fényképek őrzik.

Elképzelhető, hogy a most bemutatandó hangszer egyenesen Liszt számára készült - mondta az igazgató. Hozzáfűzte, hogy a zeneszerző nagyra értékelte a Bösendorfer gyár készítményeit, és Ludwig Bösendorferrel 1870-től kezdve baráti kapcsolatban állt. Bizonyítéka ennek a híres bécsi zongoragyáros által Liszt számára készített egyedülálló komponáló íróasztal, amely egykori háló-dolgozószobáját díszítette, és amely ma is látható a múzeumban.

A hangszer restaurálásának költségeit a berlini Tonwelt cég támogatta, a munkát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongoraműhelyének öt mestere végezte el. A zongorát fiatal muzsikusok, Lajkó István, Czene Rudolf és Farkas Gábor mutatják be.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.