Mielőtt bemutatnánk a hangszer idáig vezető útját, érdemes pár mondatban bemutatni magát az orgonát rejtő templomot is, annál is inkább, mert a helyi református anyaszentegyház az egyik legrégebbi az országban: 1590-ben alakult. A jelenlegi templom helyén egy gótikus létesítmény állt, amely a XIII–XIV. század fordulóján épülhetett. Az épületet az 1600-as években kibővítették, majd 1719-ben építettek hozzá egy barokk stílusú tornyot, amely ma is áll. 1765-ben a templomot átalakították, s miután a következő évtizedekben a gyülekezet „kinőtte” az épületet, új templomot emeltek 1805 és 1808 között.

A torony és a templom késő barokk stílusú, míg a berendezések – a szószék, úrasztala, Mózes-szék, karzat, padok – copf stílusban készültek. Az egyházközség az 1830-as években Besnyő Ferenc orgonaépítő-mesterrel kötött szerződést egy egymanuálos, 16 regiszteres orgona készítésére. A hangszer az eredeti formájában 1840-től 1936-ig szolgált, amikor egybeépítették Liszt Ferenc egykori orgonájával.

S hogy miképpen került a zeneszerző hangszere Berettyóújfaluba?

Az orgonát 1882-ben készítette Dangl Antal orgonaépítő-mester Aradon Liszt Ferenc számára. A zeneszerző halála után az akkori kultuszminiszter a hangszert a Debreceni Zenedének ajándékozta, de ott azt mérete miatt nem tudták felállítani. Ezért a berettyóújfalui reformátusok 600 pengőért megvásárolták, és a templomuk eredeti orgonájával építtették egybe.