Ikon HírTV

A magyar televíziózásnak mégiscsak volt egy olyan korszaka, nem is olyan régen, amikor megpróbálta kitalálni, milyen viszonyban lehet egymással a kultúra és az ilyesmit közvetítő médium. Mert az, hogy ül egy stúdióban egy jeles ember, vele szemben kérdezője, és a kisgyermekkortól a diadalmas végkifejletig elérve tisztázzák, mi hogyan történt, egy ideje nem látszott perspektivikusnak. A kísérletező korszak viszont mintha lezárulni készülődne. A Hír TV Ikon című műsora legalábbis kapitulált.

Ebből a statikus-beszélgetős felállásból is ki lehetne hozni valamit, ha nem azzal indítaná Kántor Viola szerkesztő-műsorvezető Mikulás Ferenc animációsstúdió-vezetővel, a Mesék Mátyás királyról és a Vízipók-csodapók producerével, a Magyar népmesék ötletgazdájával folytatott portréinterjúját, hogy „hogy zajlott”, ami 1956-ban és azt követően történt vele, és nem így haladnánk végig ezen a kilátástalan 25 percen. „Mennyire határozta meg?” (Nagyon). „Hogy pattant ki a fejéből?” (Hirtelen, mármint a Magyar népmesék ötlete.) És mindez aztán a „Hogy élte meg?”-hez futott ki a felemelő beteljesedésnél, amikor a Magyar népmesék századik epizódjáról emlékeztek meg. (Mikulás –mit tesz isten – boldog volt, bár sosem szabad szerinte teljesen megelégedni.) Hát így.

Az ’56-os epizód miatt hosszúra nyúlt pályakezdést megelőző évekkel telik a műsoridő bő harmada. Belefér Dunapataj múlt századi történelmének vázlatos felmondása is (Mikulás ott élt gyerekként), bár nem világos, miért kell kitérni arra, mi történt ott a Tanácsköztársaság idején, Mikulás születése előtt bő húsz évvel. Alighanem az ismeretterjesztés iránti elhivatottságot kell hibáztatnunk: ha elhangzik egy helységnév, akkor hangozzék el hozzá fontos történelmi esemény is. Mikulás – inkább a múlt század második felének históriáját tárgyaló – történeti reflexiói amúgy sem segítenek emelni az adás színvonalát. A vendég nem képes válogatni életének eseményei között, és a műsorvezetői kérdések sem segítik a fókuszálásban. A monológok inkább szólnak élettörténeti epizódokról, mint a magyar animációs film hallatlanul izgalmas történetéről. A finanszírozás problémáira kitérő utolsó percek voltak a leginformatívabbak. Ezt megelőzően a témaforgácsok olyan bölcsességekben kulmináltak, mint hogy ifjúsága világának légköre befolyásolta Mikulás gondolkodásmódját, hogy minden szakmában fontos végigjárni a szamárlétrát, vagy hogy a dolgoknak meg kell adni a módját, és még „az élet iskolája” is szóba kerül futólag.

Nem sajnálnánk az öndicséret lehetőségét sem Mikulástól, kijár neki, csak önmagában nem elég szórakoztató. Félreértés ne essék: ez nem az ő hibája, ő vendég volt, az adást nem neki kellett volna összeraknia. Továbbá a különben érdemes interjúalany hangszíne, hanglejtése, bár nem tehet róla, nem járul hozzá, hogy koncentrálni tudjunk.

A tagolatlan szófolyamban és a statikus műsorszerkezetben a Magyar népmesék és a Mesék Mátyás királyról főcímének bejátszása szinte megváltásként hat a műsor második felében, a képsorok sokkal inkább képesek lekötni a figyelmet, mint az adás által addig és azután kínált újdonságok. Nagyon nehéz volt figyelni az Ikon legutóbbi részére, de ha mégis sikerült, nem érte meg a fáradságot. Holott az induláskor nem voltak rosszak az esélyek: a Magyar népmesékről, a Mátyás királyról szóló mesékről és a Vízipókról végső soron talán nem volna lehetetlen érdekes műsort készíteni.