Lemondott Gulyás Gábor

A Műcsarnok igazgatója nem hiszi, hogy munkáját szuverén módon folytathatja. A Műcsarnokot az MMA, a köztestületté emelt jobboldali művészeti ellenakadémia kapta meg a kormánytól.

Rövid nyilatkozatban közli Gulyás Gábor, hogy lemond a Műcsarnok igazgatói posztjáról. "2011-ben lehetőséget kaptam a Műcsarnok vezetésére. Kinevezésem után a szakmai programomat egy nyilvános konferencián ismertettem, azóta ennek megfelelően dolgoztam. A jelentősen romló pénzügyi feltételek ellenére sikerült elindítani a magyar nyelvű Flash Art folyóiratot, létrehozni egy új kiállítási teret, a Mélycsarnokot, ahol eddig több mint húszezren fordultak meg – ám mindez természetesen nem csupán nekem köszönhető. A társadalmi emlékezet vagy épp a nemzeti önazonosság művészeti reflexiót közreadó tárlat ugyanúgy szakmai összefogáson alapult, mint ahogy a kolozsvári kortárs képzőművészet első, teljességre törekvő bemutatása vagy Bukta Imre most látható, nagy kiállítása. A sikerek ugyanannyira a munkatársaim érdemei is, mint amennyire az enyémek. Az viszont, hogy a programom további része miképpen valósul meg, elsősorban az én felelősségem.

Mivel a Műcsarnok működési rendjének megváltozása nem teszi lehetővé, hogy a munkámat szuverén módon folytassam tovább, erkölcsi kötelességem a megbízatásomról lemondani. Ezért a mai napon kezdeményeztem az MNV Zrt. elnök-vezérigazgatójánál, hogy munkaviszonyomat 2012. december 31. napjával közös megegyezéssel szüntessük meg. Döntésemről írásban tájékoztattam a kultúráért felelős államtitkárt" – írja közleményében Gulyás Gábor.

A 45 éves szakember 2011. február elseje óta rányítja a Műcsarnokot, előtte az ország második legnagyobb időszaki kiállítóhellyel rendelkező művészeti központja, a debreceni MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központ vezetője volt több mint öt éven át.

Az igazgató által említett működési rend megváltozása meglehetősen drasztikus: a Műcsarnokot a kormány az egykori jobboldali művészeti ellenakadémiából mára alaptörvénybe emelt köztestületté váló Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába adta. Gulyásnak korábban már volt összeütközése az MMA-val, például a Mi magyar? című kiállítás kapcsán, amit Fekete György MMA-elnök nemzeti blaszfémiának nevezett. A szervezet Makovecz-kiállítást is szeretett volna a Műcsarnokban, az igazgató azonban ezt csak nemzetközi összefüggésben lett volna hajlandó megrendezni, ezért Feketéék akkor elálltak a tervtől. 

Gulyás Gábor egy videóinstalláción
Bócsi Krisztián 2011.04.15. Digitális 2011. április 15. Műcsarnok. Videóinstalláció melynek szereplője Gulyás Gábor igazgató. Fotó: Bócsi Krisztián
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.