Leforgatták a Kossuthkiflit

Befejeződött a Rudolf Péter rendezésében készülő Kossuthkifli című tévésorozat forgatása. Az 1848/49-es szabadságharc alatt játszódó hatrészes széria 2014-ben látható az MTVA képernyőjén.

A mintegy száz színészt felvonultató tévésorozat forgatása a 4500. csapóval fejeződött be vasárnap. Fehér Béla 2013-ban Aegon-díjra jelölt regényéből készülő kosztümös sorozat jeleneteit július eleje óta 107 helyen rögzítette a 120 fős stáb - olvasható a produkció MTI-hez eljuttatott közleményében.

A tévésorozat forgatása 75 napon át tartott. Rudolf Pétert elmondta: a történet sokrétegű, ezért megfilmesítése nagy kihívás. A több hónapos utómunka, a vágás, az utószinkron és a számítógépes trükkök felvétele néhány nap múlva kezdődik.

A történetben az 1848/49-es szabadságharc idején Swappach Amadé, Kossuth seregének őrnagya és frissen megszöktetett szerelme, Estilla egy delizsánszon Pozsonyból útnak indul egy kotnyeles grófnővel, egy kocsihajtóval és egy láda bejglivel Debrecenbe, hogy végére járjon az őrnagy által feltételezett hazaárulásnak. Nem sejtik, hogy üldözőbe veszi őket egy halottaskocsi, amelyen Swappach apja, a császári kémszervezet egyik vezetője, Estilla apja, a cukrász Vödric Demeter és a besúgó, Dalfalvi is utazik. A képzelet és a valóság határán egyensúlyozó történet során a könyv hősei számos kalandba keverednek sok-sok furcsa szerzettel, varázslatos teremtménnyel együtt.

Lengyel Tamás a Kossuthkifli című készülő sorozatban
Lengyel Tamás Kossuth szerepében a Kossuthkifliben

Kapitány Iván operatőr hangsúlyozta: ilyen történelmi jellegű tévésorozat nagyon régen nem készült Magyarországon. Fontos volt a korhűség, ezért a helyszínek kialakítása mellett a jelmezeket, a kellékeket, a berendezési tárgyakat is újra elő kellett állítani, mert ma már a raktárakban sem lehet ezeket megtalálni. "Nagy segítség volt a szentendrei skanzen, de még így is számtalan jelenetet zöld háttér előtt voltunk kénytelenek leforgatni" - mesélt tapasztalatairól.

Az epizódonként 52 perces sorozat főbb szerepeit Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos alakítja, de látható Törőcsik Mari, Básti Juli, Szacsvay László, Scherer Péter, Szarvas József, Csuja Imre, Szabó Győző, Fenyő Iván és Kamarás Iván is. Egy-egy kisebb szerepben Fábry Sándor, valamint a könyv szerzője, Fehér Béla is feltűnik.

A tévésorozat rendező-producere Rudolf Péter Hársing Hilda dramaturggal és Kapitány Iván operatőrrel együtt készítette a sorozat forgatókönyvét. A több szálon futó, romantikával fűszerezett, 19. századi road movie 2014-ben kerül képernyőre az MTVA támogatásával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.