Le a Mozart-golyóval!
A történelem terhét nehéz letenniük a linzieknek, és - ebben az évben legalábbis - nehéz kikerülniük a turistáknak is. A gyermekéveit itt töltő Hitler, hatalma csúcsán megalomán terveket szőtt Linzről. Kigondolta, hogy az acélvárosból kulturális fellegvárat teremt, olyan szépművészeti múzeummal, amely még a Louvre-t és az Uffizit is lepipálja majd. Megálmodott Duna-hídjából két hídfőépület készült csak el: ezek homlokzatán ma filmes, fotós, föliratos utcakiállítás emlékeztet a vészkorszakra. Szürkén, tömören, akárcsak azok a járdákra stencilezett föliratok, amelyek a nácizmus helyi áldozatai - leszbikusok, kommunista ellenállók, pacifisták - történetét sűrítik kétmondatosra.
- De ezek a földre festékszórózott emlékek azt is üzenik: egyszer lekopunk innen - győzköd egy osztrák asszony a város rózsaszín-piros kockás főterén. A pepita lépcsők Európa kulturális fővárosának információs irodájához vezetnek, és rettentő koszosak. Szóval ebbe az EKF-irodába érdemes lehet beszaladni. Az infópont legnagyobb fala oltári prospektustartó, ahol az évad összes aktuális eseményéről ropogós-színes füzetke szól. A már lefutottakról - mint ahogy a szezon egyik legizgalmasabb kísérletéről, a linzi "csöndprojektről" is - keményfedelű kötet.
- A miénk az első olyan generáció, amelyik születése óta szakadatlan zajban él - mondja Linz turisztikai igazgatója, Georg Steiner. - Ezért arra gondoltunk, hogy ez az év ne csak zenéről, beszédről, nyüzsgésről szóljon, hanem csöndről is. Ennek az ötletnek az egyik szimbóluma a Duna, amelyet a hajózás, a biciklizés és általában a lelassulás jelképének szántunk.
De a város két pontján, így a leszerelt Centrál művészmoziban és a neogótikus Mariendom tornyában is berendeztek "nyugalomszigeteket". Előbbiben félhomály és tea, utóbbiban egy hét magány vár. A toronyremete ötlete valójában a linzi egyházmegyéé: az évad eleje óta hetente adják egymásnak a remetelak kilincsét megcsömörlött menedzserek, útkereső fiatalok és megbölcsült nyugdíjasok. Ételt naponta visznek nekik, de tévézni, rádiózni és telefonálni nem tudnak, a pazar kilátás és spirituális olvasmányok mellett csakis az elmélkedést élvezhetik. Hogy mi minden jutott eszükbe egy hét alatt, azt az azóta kiadott naplójukban tanulmányozhatjuk. A könyv borítóján logó: egy picit vízfejűre rajzolt kilences.
Ugyanez a motívum köszön vissza kitűzőként az EKF-vezetők zakóhajtókájáról. A patinás Jindrak cukrászda linzertortás dobozkájáról és a fekete kávéja mellé csúsztatott kristálycukros stanicliról. Saroknyival odébb, egy kiállításra invitáló plakáton a kilences előtt már föltűnik egy nulla is, azt jelzi, hogy az itteniek nem EKF-ként, hanem Linz '09-ként emlegetik a kulturális megavállalkozást. És attól függ, épp melyik utcaszeglet melyik plakátja előtt járunk, az évad nullája lehet tükörtojás sárgája, szappan buborékja, koktél cseresznyéje, de akár a Pöstlingberg kilátójának gukkercsöve is. - A lényeg, hogy szabaduljunk meg végre a Mozart golyó kultuszától! - magyarázza az évad kereskedelmi igazgatója, Walter Putschögl. - Új szimbólumaink pedig minden formájukban fejezzék ki a dupla jelentésű idei alapgondolatot: Linz verändert. Vagyis Linz megváltozott. És Linz megváltoztat.
Egy EKF-évadjára épp most készülő országnak legalábbis tanulságokkal szolgál. Többek között arról, hogyan lehet tizenöt százalékkal föltornázni a világválság óta pangó turizmust úgy, hogy a hiányzó eurók helyét leleménnyel tömködik be. Például felkérni a helyi szálloda- és cégtulajdonosokat: üzletfeleiket hívják meg maguk a kultúrfővárosba. A vendéglátósokat, hogy borcímkéiket és szalvétáikat cseréljék Linz '09-logósra, a taxisofőröket, hogy vegyenek néhány ismétlő leckét a nevezetességekből. Hogy egyszeriben az egész város vendéglátónak érezze magát.
Megújítani vagy fölépíteni egy-két múzeumot. És mondjuk, hangművészeti kiállítást rendezni bennük, mint a vadonatúj kortárs művészeti galériában, a Lentosban. Vagy olyan óriástárlatot, amely egy év alatt 250 ezer látogatót hoz, mint a hipermodern, minimal-art stílusban (értsd: vakolatlan betonfalakkal) fölújított Ars Electronica centernek. Itt nyomát sem találni már tárlókba zárt tárgyaknak és unalmas föliratoknak. Mutatnak viszont többezerszeresére nagyított Leonardo-festményt, Az utolsó vacsorát, amelyen tisztán kivehető Jézus füle tövénél egy sosem látott, hüvelykujjköröm-méretű templomtorony. Kapunk még íriszdiagnosztikát, növényklónozó szemináriumot és zöld-piros szemüveget a háromdimenziós, vetített univerzumhoz - amelynek a közepében mi állunk.
