Lazán megcáfolta Semjént a helyettes államtitkár, aztán ő sem mondott igazat

A Veritas Intézetnek ajándékozott köziratokkal kapcsolatos jogszabálymódosítások tárgyában tartott sajtótájékoztatót hétfőn Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője. Azt állította, hogy Závogyán Magdolna, a kulturális államtitkárság helyettes vezetője hazudott a képviselőknek a törvény bizottsági vitáján.
Szabó arról számolt be, hogy amikor a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Országgyűlés elé terjesztette a levéltári törvény azóta már el is fogadott módosítási javaslatát, azt írta, hogy a szöveget az előkészítés során egyeztették a szakmai szervezetekkel. Az érintett szervezettek ezzel szemben azt jelezték, hogy valójában semmilyen egyeztetés nem folyt. Amikor Szabó Szabolcs rákérdezett minderre a kulturális bizottságnak a tervezetet tárgyaló ülésén, Závogyán Magdolna, a kulturális minisztérium helyettes államtitkára – Semjént cáfolva – megerősítette, hogy egyeztetésekre nem került sor és szükség sem volt rájuk szerinte, mert nem levéltári szakkérdéseket érint a módosítás, hanem csak „irattározási" problémákat.

Akkor sem volt teljesen világos egyfelől az, hogyan lehetne a levéltári törvényt anélkül módosítani, hogy az ne érintsen levéltári szakkérdéseket, másfelől pedig az sem, hogy miért foglalkozna egy történeti kutatóintézet „irattárazással", vagyis azzal, hogy nem véglegesen lezárt ügyek iratait megőrizze a vonatkozó törvényi előírások szerint addig, ameddig leselejtezhetővé válnak, vagy szaklevéltárakba kerülhetnek. Ennek a tevékenységnek ugyanis nyilvánvalóan semmi köze nincsen a történeti kutatáshoz és természetesen nem is igényel történészi képesítést, egyszerű hivatali munka.

Mindez továbbra sem világos, mert egy néhány napja megjelent kormányrendeletben az áll, hogy a Veritasnak egyszerre kell irattározási és levéltári feladatokat is ellátnia a rájuk bízott kárpótlási iratanyag kapcsán, úgy, hogy a „maradandó értékű"-nek bizonyuló iratok számára egyúttal szaklevéltárat is működtessen. Vagyis – összegez Szabó – Závogyán kijelentése, hogy azért nem kell egyeztetni, mert nincs szó új szaklevéltár létrehozásáról, nem bizonyult igaznak a kormányrendelet szövege szerint.

Ami ennél is lényegesebb, az sem bizonyult igaznak a nemrég megjelent kormányrendelet, illetve egy az ügyre vonatkozó kormányhatározat szerint, hogy a Veritas helyzetbe hozása nem jár majd pluszkiadásokkal. Hiszen a levéltárazáshoz egyfelől, az irattárazáshoz másfelől megfelelő munkaerőre van szükség, vagyis Szabó szerint jelentősen meg kell majd növelni a Veritas Intézet költségvetését, továbbá a tekintélyes méretű iratanyag elhelyezéséhez Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. segítségével még székházat is kell biztosítania a Veritas Intézet számára és jó esély van rá, hogy a fellelt ingatlant át is kell alakítani, hogy megfeleljen a felmerült igényeknek.

Az pedig továbbra sem világos, hogy minderre miért volt szükség, miért nem kerülhetnek az iratok – kézenfekvő módon – a Magyar Nemzeti Levéltárba.

A számos homályos részlet tisztázása mellett az Együtt azt is elvárná a kormánytól, hogy legalább utólag mondják meg: „miért kellett végig hazudozni a vita során"?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.