Látogatói csúcsot döntött a könyvfesztivál

Történetének leglátogatottabb rendezvénye lett az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - mondta el az MTI-nek Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója vasárnap.
"Bár pontos számot még nem tudni, a vasárnap délutáni órákra kiderült, hogy az idei könyvfesztivál látogatottsága több ezerrel meghaladta az eddigi 61 ezres csúcsot" - hangsúlyozta Zentai Péter László.

A siker lehetséges okairól szólva elmondta, hogy véleménye szerint a magyar könyvszakma szereplői - a könyvkiadóktól a szerzőkig - mostanra tanulták meg, hogyan tudják a lehető legnagyobb mértékben kihasználni a rendezvény adta lehetőségeket.

"A siker döntően annak függvénye, hogy mennyire sikerül megszólítani az egyébként csodálatos magyar könyvszerető közönséget. Idén mindez kiemelkedően jól ment" - tette hozzá, kiemelve a sajtó támogatását is.

Zentai Péter László hangsúlyozta azt is, hogy idén szokatlanul jól sikerült az összesen több mint 400 rendezvényt felsorakoztató könyvfesztivál nyitóünnepsége is.

"Jonathan Franzen, aki a világ egyik legnagyobb írója, rendkívül kedvesen és közvetlenül vett részt a pódiumbeszélgetésen, Háy János laudációja pedig egyszerűen lefegyverző volt" - mondta el.

Az MKKE igazgatója úgy látja, méltó módon sikerült megünnepelni a magyar szervezett könyvpiac 220. évfordulóját is.
"A rendezvényeink megfelelő alkalmat biztosítottak arra, hogy ne csak a múlton merengjünk, de tudjunk őszintén és nyíltan beszélni a magyar könyvpiac jelenlegi, legégetőbb kérdéseiről is" - hangsúlyozta.

Hozzátette: nem azért döntöttek az évforduló ünneplése mellett, mert nem sikerült olyan országot találni, amely vállalta volna a díszvendégi szerepet, hanem azért, mert egy polgári hagyományait ünneplő országban igenis büszkének kell lenni arra, hogy Európában Magyarországon alakult meg másodikként a könyvpiac szereplőit összefogó szakmai egyesülés.

Zentai Péter László arról is beszélt, hogy a fesztivál tapasztalatai azt mutatják, a Millenáris park egyre kevésbé működik jól a rendezvény helyszíneként, ugyanis állapota folyamatosan romlik.

"Úgy látom, hogy jelenleg a Millenárisnál nincsen alkalmasabb helyszín a könyvfesztivál megrendezésére Budapesten. A nagy könyvvásárok általában megsínylik a helyszínváltozást, mi nem akarunk ebbe a helyzetbe kerülni. Számunkra a legjobb az lenne, ha a Millenáris meg tudna újulni" - mondta el.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége 2016-ban Szlovákia, a szlovák kultúra, könyvkiadás és kortárs irodalom lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.