Látogatható a Parlament pincéje és még ezer magyar ház

Hétvégén kitárják kapuikat az érdeklődők előtt azok a középületek és magánházak, amelyek megértették, s fontosnak tartják, hogy felhívják a figyelmet az épített örökség értékeire, megőrzésük fontosságára. Idén 301 településen mintegy nyolcszáz helyszín lesz látogatható.

Az egyes helyszínekre legyen a bejutás ingyenes, a látogatható épületeket az esemény EU-csillagos, kék zászlaja jelöli, szinte minden helyen lesz szakavatott és érdekes vezetés. A program az „Ezer magyar ház” címet kapta. Utalva arra, hogy esztendőről esztendőre mind többen csatlakoznak az Örökség Napokhoz, egyre több helység, városok, falvak és egyre több épület.

A települések száma tizenhattal növekedett, 2010-ben 285, most 301 település várja az érdeklődőket. A teljes lista a www.oroksegnapok.hu honalpon érhrető el. Az újonnan érkezettek közül csak néhány az érdekesség kedvéért: Gávavencsellő barangolásra invitál, Ócsa, amelynek temploma adott otthont 2000-ben az Örökség Napok megnyitójának, most tájmúzeumával csalogat, Pannonhalma Főapátsága gyógynövénykertjét is megmutatja, de újdonság, hogy Kolozsvár, Nagybánya és Székelyudvarhely is ott van az erdélyi résztvevők sorában. Kolozsvárott és Székelyudvarhelyen sétára hívják a vendégeket. De kalandozásra hív Ostffyasszonyfa is.
    

A fővárosban, ebben az évben 203 épületre kerül föl a Kulturális Örökség Napjainak lobogója, nincs kerület, amely kimaradt volna a programból. A 14 látogatható épületével és 4 sétaútjával a XII. kerület a kiemelt budapesti helyszín. A megtekinthető középületek sorában van a Parlament (ide regisztráció szükséges! A www.parlament.hu/kon címen vagy a 30/8713455 telefonszámon), a Külügyminisztérium, a Központi Statisztikai Hivatal, a Magyar Gyógyszerészi Kamara épülete a Dózsa György úton, a MAVIR Zrt. Vezérlőterme és gödi alállomása, az Állami Földtani Intézet, a NEFMI Rákospalotai Javítóintézete, a várbéli és az újpesti Városháza, az Országos és a Fővárosi Levéltár épülete, Az oktatási épületek között újdonság az az ELTE Eötvös Collegium a Ménesi úton, a Mexikói úti Mozgásjavító (Lajta-ház) és a Rendőrtiszti Főiskola.

Bepillanthatunk felszín alatti, titkos helyekre is: például a Várkertbazár XIX. századi Vízhordó lépcsője alatt húzódó középkori vízlépcsőt is megmászhatjuk vagy lemehetünk a Parlament pincéibe.  

Megnyílik több magánház is a fővárosban, például Ripka polgármester háza a Gellérthegy utca 13-ban, Dohnányi Ernő villája a Széher úton, vagy a II. kerületben 22 éve épült, Daru utcai posztmodern műteremház. De lesznek köztük olyanok is, amelyek idén 100 évesek: például a II. kerületben az Újlak udvarház.  
      

A Magyarázom a házam programja érdekességei: a Tolnai lovarda rekonstrukcióját Lovas Ferenc, a Miskolc-Görömbölyi Közösségi Ház új épületét Eperjesi Szabolcs, a Kulturális Korzót Marcaliban Szalai Attila és Gáspár Péter, a devecseri iszapkárosultak számára épített autonóm szalmaházat Szigeti Gyula, Erdei László és Karé Krisztián mutatja be.
     

Háromszáz sétavonal várja a résztvevőket, Keszthelyről indul a kerékpáros túra a Diás szigetre, lovaskocsival járják a felpéci ősborókást. Érdekesség a szabadkai szecessziós sétaútvonal, vagy a balatonfűzfői Klebelsberg-séta, a nyőgéri, a nagytilaji, a tiszaberceli barangolás. A Botlatókövek Pécsett sétát diákok vezetik a holokauszt áldozatainak nyomában. A fővárosban neves történészek temetői sétákat vezetnek mindkét napon. Pesti László kertész pedig a Népliget fái között kalauzol.
    

Igazi érdekességek, különlegességek is szerepelnek a vendégvárók listáján. Például amiből csak egy van az országban: Orsósmagnó múzeum (Terény), Fodrászmúzeum (Pogány), Kútmúzeum (Orosháza). Vagy amit máskor nem tehetünk, csak a Kulturális Örökség Napjain: hajtány-hajtás a biatorbágyi viaduktnál, kupolajárás a Parlament épületében, káposztás lecsó fogyasztása vakaróval Bódvalenkén a Freskófaluban. Ebben az évben a legkisebb résztvevő település, a százkét lakosú Vindornyalak faluházát, kúriáját, templomát kitárva várja az érkezőket.
    

Hagyományosan a Kulturális Örökség Napokkal együtt, szeptember 17-25. között a  Szakrális Művészetek Hete Fesztivál keretében, a templomok éjszakáján koncertek várják a hallgatókat Budapesten és az ország több településén.
   

A Kulturális Örökség Napjai országos megnyitóján adja át a Nemzeti Erőforrás Miniszter a szellemi örökség magyar jegyzékére felvett új elemeket, nevezetesen a mohai tikverőzést, a Pünkösdi templomdíszítést Mendén, és az Emmausz Bólyban Húsvéthétfői népszokását.

Bodvalenke, házak roma, cigány festő festmény, gyerek, gyermek, szegény, szegénység,
Bodvalenke, házak roma, cigány festő festmény, gyerek, gyermek, szegény, szegénység,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.