A fogyasztói szokások megváltoztatták a filmipart – fejtette ki Dragon Zoltán adjunktus előadásában. Míg ma is számos generációnak a mozi a nagybetűs filmnézési lehetőség, felnőtt egy nemzedék, amely számára a hozzáférhetőség a fő szempont.

Fotó: Mozinet

Van, aki elkezd nézni egy filmet a telefonján, folytatja a tabletjén, majd befejezi az otthoni projektoron. Ezt az igényt a klasszikus terjesztők nem tudják kiszolgálni, mert a szakértő szerint zárt rendszerben gondolkodnak, azaz a digitális disztribúció terén jelenleg csak a felhasználást engedélyezik elsősorban, nem a birtoklást – éppen ezért terjedhetett el a torrentezés, azaz az internetes fájlmegosztás.

Míg eddig a fájlcsere elsősorban az illegalitást jelentette, egyre gyakrabban lehet találkozni a legális verzióval. Ilyen volt a Fekete leves című magyar film, melyet csaknem hatezren néztek meg moziban, az alkotók által jóváhagyott, az nCore nevű fájlmegosztó portálon viszont már több mint hetvenezren letöltötték. Ezért nem fizettek a jogtulajdonosnak egy fillért sem – a torrentezők becsületkasszájára itthon még nem lehet üzleti modellt bazírozni.

Igaz, a legális csatornákra sem – tette hozzá már Böszörményi Gábor, a Mozinet forgalmazó cég ügyvezetője. Példaképpen Jankovics Marcell Az ember tragédiája című művét hozta fel: húszezer néző a mozikban, a hazai VOD-os platformokon (UPC, Telekom) 1500 ember nézte meg fizetősen. Az iTuneson csaknem 90 országban elérhető angol, spanyol, francia, lengyel, orosz, kínai felirattal: tíz hónap alatt 495-en nézték meg összesen (ebben benne van a magyar iTunes is). Azaz igenis szükség van a helyi forgalmazóra, aki bevezeti a filmet az adott piacon.

Éppen ezért probléma, hogy Magyarországon a mozis terjesztés lehetőségei beszűkültek. A többszörös Oscar-jelölt angol film, a Philomena kapcsán Böszörményi konkrét adatokkal szolgált: a nézők 79, a bevétel 86 százaléka jött a fővárosból. A Philomenát 32 másik városban mutatták be, de így is csak 3,5 millió lakost értek el. Böszörményi szerint a helyzet az utóbbi években drasztikusan romlott, mivel a Magyar Mozgókép Közalapítvány felszámolása után nem hoztak létre olyan intézményt, melynek átfogó kultúrpolitikai koncepciója lenne. Tegyük hozzá: 2009 óta nincs egységes forgalmazási támogatás sem, csak azok a művek kerülnek hozzánk moziba, amelyekhez európai uniós támogatást igénybe lehet venni.

Andrew G. Vajna kormánybiztosként levezényelt reformjai tehát nem múltak el kulturális leépülés nélkül, ugyanakkor hároméves szünet után a „filmgyár” beindult. Erről azonban nem sokan nyilatkoztak pozitívan az MMA konferenciáján, Tóth Klára tévés szerkesztő szerint például siralmas a helyzet.

Úgy véli, hogy a tavaly legnézettebb mű, a Megdönteni Hajnal Tímeát kifejezetten taszítja azt értelmes, jó ízlésű embereket. A jelenlévők egyetlen filmet tartottak értékelhetőnek, a Reisz Gábor rendezte VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant, mely „nyilván azért sikerült értékesre, mert főiskolai vizsgafilm volt, és a filmalap nem szólhatott bele sem a forgatókönyvbe, sem a vágásba”. Tóth Klára megjegyzését, mely szerint, ha meg akarjuk szüntetni a magyar filmet, akkor adjuk azt oda egy Amerikában szocializálódott producernek, vastapssal honorálták.