A bécsi születésű Deutsch a második világháború előtt vándorolt ki Tel-Avivba, az ötvenes években aztán visszatért az osztrák fővárosba. Első átütő nemzetközi sikereit Rotschildék kárpótlásával aratta. A Hatvany-örökösök kártérítési igényeire a Waffen-SS volt magyarországi bizalmi embere, a népbírósági pere után Nyugatra menekült Collas Tibor ügyvéd hívta fel a figyelmét. A kiter-jedt kapcsolatokkal rendelkező Deutsch a nyugatnémet pénzügyi tárcával alkudozva 1962-ben elképesztő összegű, 35 millió márkás jóvátételhez juttatta megbízóit. Hatvany Ferenc máig teljes egészében tisztázatlan sorsú hatalmas művészeti kollekciója azonban az ügyvéd bukását is hozta. Hamis tanúzásra való felbujtás vádjával Bonnban letartóztatták, s bíróság elé állították. A per végén felmentették, a zsidó-keresztény megbékélésért sokat tevő ügyvéd karrierje viszont kerékbe tört.

A több mint húsz éve Berlinben élő Dunai Andrea Deutsch portréja mellett a magyarországi zsidó áldozatok nyugatnémet kárpótlásának, valamint a Magyar Népköztársaság és az NSZK közötti 1973-as diplomáciai kapcsolatfelvétel történetét is feldolgozta - e három szál ugyanis összefut. Az 1957-es nyugatnémet visszaszolgáltatási törvény elvben kizárta a vasfüggönyön túl élő zsidó áldozatok kártérítését. Az NSZK fokozatos közeledése a keleti tömb országaihoz, a felsőbb államérdekek mindezt azonban "átírták". A Kádár-rezsim képilletékesei ugyan esélytelen pozícióból indultak, a nyugatnémetekkel folytatott tárgyalásokon mégis mindig előhozták a zsidó kárpótlást. A néhai Willy Brandt kancellárrá választása, a bonni szociálliberális koalíció megalakulása után sikerült pontot tenni az ügy végére. A Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága által rögzített több mint hatvanezer kártérítési igényt képviselő magyar kormány 1971-ben 100 millió márkás kárpótlási szerződést kötött Bonnal. A nyugatnémet pénz diplomáciai siker és valutainjekció is volt a Kádár-rendszernek, miközben a holokauszt túlélői és örököseik nevetséges, 4-13 ezer forint közötti összegeket kaptak.

Az antikommunista Deutsch a Hatvany-ügyben sematikusan gondolkodott. Abból indult ki, csak a megszálló németek foszthatták ki a cukorbáró műkincsekben gazdag budapesti palotáit. Miközben szarvashibákat követett el, jutaléka vonatkozásában túl mohónak bizonyult, ezért csalással is vádolták. Nem számolt a Bonn és Budapest között kialakult sajátos érdekközösséggel sem. A kommunista Magyarország illetékesei olyan papírokat juttattak el a nyugatnémetekhez, melyekből kiderült: Hatvany báró még a német megszállás előtt budapesti banki trezorokban helyeztette el kollekciója jelentős részét, illetve 1947-ben benyújtott egy veszteséglistát a magyar hatóságok felé. Az információk kapóra jöttek a Deutsch elleni perben, ahol viszont magyar kérésre mélyen hallgattak arról, hogy a szovjet csapatok is alaposan megdézsmálták a Hatvany-kollekciót. A gyűjtemény egyben valószínűleg már sohasem lesz látható, egy-egy kép azonban mindig felbukkan. S mint Gustave Courbet Fekvő női aktja esetében történt, az örökösöknek sikerül festményeket jogi úton visszaszerezniük.