Kezdésként Polgár Csabát, később kiderül, hogy Hohenzollern grófot játssza, úgy fojtogatja a visszafojthatatlan röhögés, mintha sírna. Hosszan, bravúrosan bugyborékol elő a kacagás, idővel a nézők egy részét is magával ragadja. A játék végén, mintegy keretbe foglalva az estét, visszatér a gróf borús derűje, bár csak utalásként, idézetként emlékeztetve a kezdésre. Izsák Lili díszletének lényege kilenc puritán és fölöttébb törékeny asztal egy-egy székkel, iskolai tantermet sejtetve. Itt mondja tollba Dörfling marsall a haditervet a szorgosan körmölő tábornokoknak és ezredeseknek, és ezt veri szét a menekülő svéd sereg gyanánt a figyelmetlen, de annál lelkesebb Homburg herceg egy lovasroham révületében. A kopott osztályteremben jelmeznek hatnak a hajdani díszes egyenruhák a katonákon és a nők egyszerű szépségű toalettjei (ugyancsak Izsák Lili stílusérzékét dicsérve).

Dömötör András, ifjú rendező szinte vidám diákcsínynek látja Kleist drámáját. De vajon szabad-e annak látnia? - vonódhat össze a filozófusi szemöldök etikai és esztétikai oldalról egyaránt. Nem léha hatásvadászat-e elbagatellizálni a súlyos tartalmakat? Hiszen Kleist darabja csupa rettentően fontos kérdést feszeget. Szó esik benne élet és becsület dilemmájáról éppúgy, mint zsarnokság és törvény viszonyáról, de leginkább az ember megalázásáról, a személyiség eltiprásáról. Ezek révén jött divatba néhány évtizede, amikor az akkori világ mindkét felén szokás volt lázadozni a fennálló, bár gyökeresen eltérő rend ellen. Hisz a cselekmény szerint uralkodói tréfa csalja csapdába a rajongó Homburgot, az életéért megalázkodva könyörgő ifjút meg a törvényre való egyszerre jogos és hipokrita hivatkozás csapdája kényszeríti, hogy maga is halálra ítélje magát, s végül a második fejedelmi tréfa, az előbb önkényesnek mondott, majd mégis megadott kegyelem és jutalom pedig végképp szétszúzza az ifjú minden hitét és meggyőződését.

Mindez az új nemzedék koravén bölcsessége számára mintha egészen egyszerűnek tűnne föl. Az Örkény Színházban alig egy és háromnegyed óra alatt egyvégtében, tiszta, világos rendben pereg le a valójában sokrétű történet. Széles László finoman árnyalt portrét rajzol a választófejedelemről, akit könnyed nagyvonalúság és bürokratikus pontoskodás éppúgy jellemez, mint bölcs atyai szeretet, Csuja Imre Kottwitz ezredesként a morc vén katona szabványát vonzó egyéniséggel tölti meg, Debreczeny Csaba Dörfling marsallja a fejedelmi akarat hajlékony közvetítője. A törékeny arisztokrata hölgyek csuda komor pártfogói Homburgnak, Kerekes Viktória oly szigorúan fegyelmezett választófejedelemné, hogy az már-már ironikus, Nagy Ilona rezzenetlen arca a szemérmes szerelemnél több huncut játékosságot rejteget. Ötvös András alkati puhasága, gyermeki külseje pompás kontraszttal emeli ki a szerelmes és katonás hősködést, és egy csecsemő rettenetévé fokozza a halálfélelem gyötrelmét. A véres csatahíreket fürdőnadrágos, festett testű fiatalemberek hozzák, Fejes Kitty mozgáskoreográfiájára klasszikus kórusként szavalva. A játék szüneteit Ölveti Mátyás borzongató gordonkahangokkal tölti ki.

A kedélyes tréfa felszíne alatt gunyorosan vibrálnak sötét, fenyegető rétegek. A bemutató közönsége hálás a szellemesen felvidított Kleistért. Pedig talán éppen az előadás derűje a legfélelmetesebb.

A közönség hálás a szellemesen felvidított Kleistért