Múzeum a boncasztalon
- Az a hír járta hat évvel ezelőtt, hogy boncolni lehet az anatómiai tárlatukon. Kígyóztak is a sorok a bejárat előtt.
- Noha a bemutatott anyag is megérdemelte volna, mégis félreértés, a kiállításról készült hatásvadász, boncolási jelenetekkel "színesített" tévériport okozta a nem várt sikert.
- Ez az eset, ahogy a nyúzott kínaiakból rendezett tárlat budapesti sikere is elgondolkodtató. Fel tudja venni a versenyt egy múzeum az utazó "világszenzációkkal"?
- Szó nincs arról, hogy nekünk a Bodies kiállítással kellene vetélkednünk. Ott a megdöbbentés, a látogatószám felsrófolása morális kérdéseket is felülírhatott. Mi egész más céllal, más szempontok szerint rendezünk kiállítást, történelmi és kulturális összefüggésekbe helyezzük a látottakat. Pestiskiállításunk kapcsán például a járvány okozta halálfélelem társadalmi normákat eltorzító hatásairól beszéltünk, ameny-nyiben a középkori városvezetők a fertőzésgyanús polgárokat elevenen be is falaztatták.
A jövőben megvalósuló erényövtárlaton végre eloszlatnánk azt a tévhitet, hogy a kényelmetlen vasszerkezeteket a hűtlen várkisasszonyok megfékezésére csatolták fel a lovagok. Valójában a hölgyek önvédelemből, és csak pár órára húzták magukra a húsukat gyakran elfekélyesítő vasszerkentyűt. Az erkölcsvédelmi legendát a viktoriánus kor aggódó szülői kreálták hivatkozási alapul, hogy aztán efféle szerkezetekkel gátolhassák gyermekeik saját testükön rendezett önismereti "kalandozásait".
- Mintha mégis a sikert szolgálnák a néhány napja nyílt bonctörténeti kiállítás preparált szörnyszülöttjei.
- Ha indokolt, sok mindent be lehet mutatni. A torz lények körül ott a patológia teljes története. Régi kódexek, orvosi feljegyzések, a testet fellapozható formában bemutató, 150 éves anatómiai atlasz, a XIX. századi márvány boncasztal. Szikék, fűrészek, az 1930-ban feltalált, forradalmi jelentőségű elektromikroszkóp, boncolási jeleneteket ábrázoló festmény.
- És a majd minden kiállításukon szerepelő, vonatkozó képzőművészeti alkotások.
- Többnyire a saját festménykollekciónkból válogatunk. Ennek léte az 1600-as évekre emlékeztet, amikor a természet csodáit még együtt gyűjtötték a művészeti alkotásokkal. Ezen vegyesebb összetételű gyűjtemények egészen mást, az arisztokrácia, a fejedelmek, majd a városi elit hatalmát reprezentálták. Az egyre inkább specializált, tematikus gyűjtemények később az orvosi szakma presztízsét próbálták megteremteni.
- Szükség volt rá?
- Bármilyen hihetetlen, még a XIX. században is sok volt a szegény orvos, akkoriban nem számított elit tevékenységnek az emberi belsőségek között matatni.
- A múzeum hogyan küzd a pénzszűkével?
- Meg kell tanulnunk okosan gazdálkodni a javainkkal, amiből nekünk bőven jutott. Noha a mienk a legkisebb országos múzeum, több ezer darabos gyűjteményünkkel a világ 240 orvostörténeti intézménye közül az első tíz közé sorolunk. Tavaly a Semmelweis-emlékérmet kiadó osztrák pénzverdének kölcsönöztük jelentős summáért a neves orvosról készült rajzainkat, festményeinket. A tavalyi, harmincezres látogatórekord bevételei mellett tisztességes összeget jelentenek a külföldi lapoknak, szakkönyveknek eladott tárgyfotóink is. A könnyebb elérhetőségért ezekről digitális adatbázis készül.
- A kiállításaikért nem jelentkeznek?
- A pestisanyag most itthon turnézik. De van olyan ötletünk, amelyre már előre bejelentkezett egy külföldi érdeklődő. Ráadásul nem is akárki, hanem az évente két és fél millió látogatóval büszkélkedő, egyik legrangosabb tudományos gyűjtemény, a londoni Science Museum.
- A téma, gondolom, egyelőre hadititok.
- Hadi, de nem titok. Az első világháború idején, a K. u. K. hadsereg egyik alakulata a Közel-Keleten harcolt. Amit bemutatnánk, az a múzeumunkban őrzött katonaorvosi fotóalbum, benne a szakmai felvételek mellett képek tevén utazó prímásról, a vesztes angol sereget mulattató cigányzenekarról és a sivatagban kószáló hadtáp-mangalicáról.
