Piackomfort
Új piac- és bevásárlóközpont Debrecen központjában
Hasonló konglomerátum készült el tavaly a régi piac helyén is, ráadásul a bevált "3 in 1" szellemében - más kérdés, hogy hasonlóan sikeres-e.
És persze, mi lenne itt a siker? Az önkormányzat számára például ingatlangazdálkodásilag ez mindenképpen siker, hiszen sikerült eltakarítani a belváros egyik kétes állagú tömbjét (a korábbi, erősen lepusztult piac 1976-ban épült), miközben az önkormányzati telekért és az egyéb kiterjedt lehetőségekért cserébe a beruházó még iskolafelújításokat és más közterület-fejlesztéseket is bevállalt. Az önkormányzat helyett, folytathatnánk a mondatot, de nem így folytatjuk már jó ideje, hiszen tudjuk, az önkormányzatoknak nincs ilyesmire pénzük, az önkormányzati pénztelenség szinte eposzi jelző. És akkor jön a titokzatos vállalkozó, akinek még így is megéri.
Azt itt következő mondatot aztán már el sem szoktuk kezdeni, nevezetesen, hogy nyilvánvalóan valamit, valamiért. Tehát ha valaki nem a kevés pénzét kockáztatja, akkor annak ára lesz, méghozzá közösségi ára: a privatizálás logikájának megfelelően közterületek alakulnak át észrevétlenül. Itt jön egy méretes fekete doboz - amelybe, mi halandók ugye, nem láthatunk bele -, a doboz legvégén meg kijön a hétköznapok szintjére ereszkedő kapitalizmus, fizetős parkolóval, fizetős vécével és némi lakossági zsörtölődéssel. Van, aki nosztalgiából, van, aki antikapitalista indulattal dühöng, a lényeg: hiába került oda valami Új, ha közben az apróságok elrontották a szánk ízét.
Mert - és akkor lépjünk egyet hátra -, mi történt Debrecenben? Újabb hármas, városi csomósodás jött létre: először megépült a kisebb üzletközpontba oltott irodaház Pulykakakas, majd egy hatalmas pláza, amely egy később befejezendő kamaraszínház-tömböt is magába olvaszt (Debrecen Fórum Kulturális és Kereskedelmi Központ, a hármas felelős tervezői pedig dr. Finta József és Szabó Tamás János, a Finta és Társai Építész Stúdióból), és amely a maga helyén kultúra nélkül is színvonalas, hiszen lehetne éppen fémkonténer is a város szélén. Lehetne persze izgalmas városközpont is, világ csodája, de nem lesz az, hiszen annyi nem építészeti és urbanisztikai szempontnak kellene megfelelnie, hogy abban sosem az elegáns térszervezés fog győzni. A hármas egyrészt újabb utcákat csatol a későbbi belvárosi sétálóövezethez, másrészt mint pláza, mégiscsak vákuum, célirányos privát terület inkább a városi szövetben.
És akkor itt a piac, amelyet sokoldalú tagolásával tervezői nyilván a legkomponáltabb épületnek tartanak a homlokzaton körbefutó lépcsőrámpáival, a felülről beleékelődő irodatömbökkel. A panaszkodó civilek szerint viszont alig lehet elférni benne az asztalsorok között, és szűk, de magas. És piac-e még az, ami inkább vásárcsarnok? Az utóbbi nyilvánvalóan sokkal városibb jelenség, üzemszerű zárt csarnok, miközben nosztalgiáink ilyenkor mindig a nyitott piacok szabad áramlását keresik. Viszont ha Miskolctól az erzsébetvárosi Garay térig végignézünk a hazai új piackínálaton, a régi csupán mint hely, és jobb-rosszabb lehetőségként merül fel az ingatlanfejlesztésre, az átalakuló piaci placcok mindig sokkal jövedelmezőbb épületrészek közé zárva térnek csak vissza. Így állunk ma, és ezek után beruházások és nosztalgiák közé szorítva Debrecenben is nagyon nehéz lenne építészetről, meg esztétikáról beszélni.
