Fényképek az alvilágban
Sőt ezt a két dolgot lehet a leginkább nem elmondani róla, mégis kapott egy tárlatot. A kiállítást tehát azoknak merjük ajánlani, akik képesek elvonatkoztatni ettől a kínos történettől, nekik viszont bátran: a képek hangulatosak, a miliő pedig, amelyben feltálalták őket, egészen extrém.
A tárlatot ugyanis a reménybeli Bocskai úti állomáson, tehát mélyen az aluljárószint alatt, konkrét munkaterületen, konkrétan császkáló munkásokkal a háttérben, de amúgy tökéletesen látogatómentes zárványokban rendezték be a DBR Metró Projektigazgatóság és az egyik kivitelező cég jóvoltából. Nagyjából egy félkész holdbázison érzi magát az ember, kivéve persze a gravitációt és a hőmérsékletet, itt ugyanis jóval hidegebb van.
A berendezők egy retro-gyűjteménnyel nyitnak, a 2006-ban elhunyt fotós, Tóth Gyula munkáival; Tóth mint az MTI munkatársa, annak idején végigfényképezte a 2-es metró építését. A hetvenes években vagyunk, dúsak a barkók, szorgosak a kezek, hull a szikra a rácsról, és az egyik munkagépet egy alanyi költő formájú, szelíd szemű, szakállas fiatalember vezeti az alagútban. A képeken a 2-es vonal szinte összes állomása megelevenedik, sőt egy felvételről az is kiderül, mi van a mozgólépcső alatt: nem mozgó lépcső.
Szemközt Görög András munkáit láthatja a publikum. A mester, saját bevallása szerint különösen vonzódik a gömbpanorámás megoldáshoz, amit készséggel el is hiszünk neki, kollekciója nagy része ugyanis gömbpanorámás felvétel, többnyire a 4-es metró föld alatti helyszíneiről, de van tőle jó pár légi felvétel is, egészen érdekes várostörténeti dokumentumok a feltúrt Körtérről, Etele térről stb. Az egyik képe egy körtéri lakás ablakából készült, pompás.
A harmadik kiállító Vanik Zoltán, önéletrajza szerint a kerékpáros-viadalok hivatalos fotósa, aki fekete-fehérben tálalja a Nagy Építkezés momentumait, rengeteg vassal persze, és szép fényekkel; van egy felvétele, egy ún. anyagszállító kisvonat vezetőfülkéjében készült, amelynek ablakán első, és elég ijedt pillantásra J. V. Sztálin arcképe tükröződik vissza, de persze nem. Később Németh András sejtelmes színesei jönnek, e helyütt kissé furcsán ható, lírai képaláírásokkal, olyannal, mint pl. "Háttal nem kezdünk mondatot" vagy "Az íves nyilván nem fog passzolni a szögletesbe", mi több: "Már megint doomozol" Miközben őt bámuljuk, hátunk mögött, a fal túloldalán végre kicsit megelevenedik a tér: egy munkás jön be, vígan nótázva, majd ugyanígy ki.
Egy sor festmény is került az alvilágba, Takáts Márton munkái. A művész így vall: pályakezdése óta foglalkoztatja a probléma, miként lehet korszerű művészetet létrehozni. Majd a kedves látogató eldönti, mennyire jutott közel céljához az alkotó.
A kiállítás május 17-ig látható a volt Skála-csarnok aluljárójából nyíló mélységben, május 25-én a Lágymányosi öböl 7. sz. épületébe költözik.
