- Ön nem balett-, hanem néptáncművész: lesz ennek hatása a főiskolára?

- Valóban néptáncművészként kezdtem pályámat, ezzel párhuzamosan kóstoltam bele a táncpedagógiai munkába, majd megszereztem a klasszikus balett- és néptánc pedagógusi diplomát. Harmincöt éve tanítok a főiskola különböző szakirányain, és közel 20 éve vagyok a néptánc tanszék vezetője. Az elmúlt két rektorválasztáson nem indultam, mert az intézetet mindig is balettművész vezette, azonban az intézmény vezetőinek és oktatóinak többszöri felkeresésére végül pályáztam, és április 1-jén megválasztottak. Az intézmény képzési prioritásaiban nem tervezek alapvető változásokat. Aki ismer, tudja: eddigi tevékenységem is a táncművészet egészét érintette, és bár vannak, akik azt gondolják, hogy a "néptáncművészeti főiskolát" fogom megvalósítani, de ez nem így van. Az a célom, hogy a hazai táncélet olyan meghatározó fellegvára legyen a főiskola, illetve a későbbiekben egyetem, amely a szakma bármely területén biztosítja az utánpótlást. Ha ezt megvalósul, akkor szerintem teljesen mindegy, hogy a rektor klasszikus balett-, modern- vagy éppen néptáncművész-e.

- Ha már az utánpótlást említi: van elég jelentkező?

- Sajnos nincs, ma már nem vonzó ez a folyamatos önkontrollal és kemény gyakorlással járó hivatás: régen ezernél is többen jelentkeztek egy-egy szakra, most megesik, hogy kevesebb, mint százan, és a tervezettnél kevesebb fővel indul osztály, mert nem jelentkezik elegendő tehetséges gyerek. Különösen a fiúk maradtak el, pedig az alapfokú művészetoktatásban ezrek tanulnak. Ezért nyitnunk kell a gyerekek felé: például együtt kell működnünk az alapfokú oktatási intézményekkel.

- Nem gondolja, hogy azért sem jelentkeznek, mert manapság nem könnyű táncosként elhelyezkedni?

- Tény, hogy a nagyobb együttesek ma már csak a legjobbaknak ajánlanak szerződést, viszont több kisebb társulat is van, ahol táncosokat keresnek, és külföldön is jó szívvel fogadják a nálunk végzett táncművészeket (volt növendékünk, Pap Zoltán például a Riverdance szólistája). Egyik legfontosabb feladatomnak tekintem, hogy a főiskola a jövőben olyan egyetemmé váljon, ahol a táncművészettel kapcsolatos valamenynyi képzési lehetőséget fel tudjuk kínálni hallgatóinknak: a táncművészekből lehetnek pedagógusok, koreográfusok, de akár szakírók vagy menedzserek is. A közeljövő terve még a színházi tánc szak beindítása, hiszen egyre inkább szükség van olyan profi táncosokra, akik musicalekben, zenés színházi darabokban szerepelnek.

- Egyébként minden megy tovább, mint eddig?

- Részben. Folytatnunk kell a szakok korszerűsítését, az MA képzések tartalmi fejlesztését, a jegyzetek, digitális mellékletek elkészítését, ki kell dolgoznunk a doktori iskolánk alapításának anyagát. Mindemellett valószínűleg a közeljövőben költöznünk kell a Kazinczy utcában bérelt épületből. De véleményem szerint van, amire még ennél is nagyobb figyelmet kell fordítanunk: ez pedig a rugalmasság és a nyitottság. Erőteljesebben kell magunkat menedzselnünk, mert hiába érünk el szebbnél szebb eredményeket, ha az iskola falain kívül nem igazán tudnak róla. Nyitnunk kell a művészeti egyetemek, illetve a fesztiválok felé is, hogy a fiatal művészek kapcsolatba kerülhessenek egymással. Nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a különböző pályázatokra, szponzori támogatások felkutatására, hiszen nélkülük nehezen fogjuk átvészelni a következő éveket.

- Milyen hatással vannak az iskolára a megszorítások?

- A státuszban lévő oktatóinkat és dolgozóinkat szeretnénk megtartani, de egy-egy esetben biztos szükség lesz elbocsátásra. Rövid és hosszú távon végig kell gondolnunk az intézmény racionálisabb működését. Sajnos már idén is több külföldi meghívást kellett lemondanunk, mert nem tudtuk kifizetni a repülőjegyeket, így nem jutottunk ki rangos versenyekre sem, pedig egyik legfontosabb feladatunknak épp a tehetséggondozást tekintem: továbbra is professzionálisan képzett táncművészeket, egyben sikeres embereket szeretnénk kiengedni az intézmény falai közül.

Jakabné Zórándi Mária