Normál, kollektív A
Az még csak érthető valahogy, hogy a nálunk kvázi ismeretlen, ránézésre huszonévesekből álló francia Pulcinella nevű dzsesszformáció szerdai koncertjén nincs abszolút telt ház az egyetemi hangversenyteremként működő egykori zsinagógában, hiába a korrektnél sokkal jobb, lírai tangóba ojtott ipari zúzás. De hogy az élő legenda, a 82 esztendősen is fürgének mondható szaxofonos Lee Konitz, akit többek között Benny Goodman, Miles Davis, Glenn Miller bandájából is lehet ismerni, valamint a vele koncertező Minsarah trió csütörtöki akciója sem vonz nagyságrendekkel több érdeklődőt, kissé fura. Panaszra persze nincs ok, olyan nagyon sok hely azért nem marad szabadon, és Konitz sem esik kétségbe, tartja a kapcsolatot a közönséggel, tréfásan rendreutasítja a darabok között felálldogáló, esetenként mutogató nézőket, sőt a közreműködésünket is kéri, egy kitartott, kollektív normál zenei A formájában, amolyan alapzöngeként a soron következő darabhoz. És játszik, és játszanak. Az "ahogy kell"-nél persze sokkal jobban.
A Mediawave aznapi második szenzációja, a basszusgitáros Jamalaaden Tacuma Coltrane Configurations című projektje alatt viszont már egy tűt sem lehet leejteni. Hogy a koncerteket megelőző dzseszszistás beszélgetéseket azonban nem kísérte túl nagy érdeklődés, és Tolnai Szabolcs Fövenyóra című moziját is mindössze öten ha néztük, valamint egyéb tapasztalatok birtokában is kijelenthető: a magyar fesztiválok általában kiszámíthatatlanok.
A Mediawave amúgy sem egy pontosan körülhatárolható irányt visz, a Fényírók fesztiválja egyáltalán nem csak filmfesztivál, animációkkal, dokukkal, kis- és nagyjátékfilmekkel, de komoly zenei és képzőművészeti kínálattal, komoly szakmai zsűrivel jön minden évben, idén például a szexuális forradalom témája köré szerveződő programsorozattal, erotikus vetítésekkel, kiállítással, valamint Thanks Jimi Fesztivállal, amelynek keretében május 1-jén délután a Megyeház előtti téren több tucat gitáros játszotta Hendrix Hey Joe-ját, és elég jó bandák is tisztelegtek az emléke előtt. Sokan voltak.
Mégsem ritka, hogy gondok támadnak a rendezésfinanszírozás körül.
- Az ilyen kulturális, vagyis inkább közszolgálati fesztiváloknak annyira bizonytalan a hátterük, hogy bárki, bármikor belebukhat a szervezésbe. Mikor vasárnap éjjel befejezzük, másnap a nulláról kell kezdeni mindent - mondja Hartyándy Jenő, a Mediawave főszervezője, aki szerint egy ekkora melót igénylő fesztivál esetében a csapat is viszonylag nagy, mindenkinek megvan a saját terepe. Kérdésre elmondja: azért aggódásfelelőst még nem alkalmaztak, azt együtt csinálják. Eddig minden évben megoldódtak a pénz- és helygondok valahogy. A kis sillabuszban egyébként a komplett csapat felkínálja szolgáltatásait, rögtön meg is lehet tekinteni a referenciát: magát a Mediawave-et. Hartyándy úgy véli, a jövőben még nehezebb lesz, egy civil szervezetet fönntartani, működtetni, ezért az önhirdetés.
S hogy mindez kit érdekel Győrben? A szakma és a sajtó helyi, és ide érkezett képviselőin kívül leginkább a lokál értelmiségi réteg egy részét, akiket nem riaszt a kavalkád. A köztéri vetítéseken, koncerteken kicsit nagyobb az érdeklődés, de a súlyosabb programokért kevesebben nyúlnak a pénztárcájuk mélyére. A pékbolti eladónak például, noha zseniális pozsonyi kiflit ad, fogalma sincs, mi zajlik a városban egy héten keresztül, s így van ezzel a biciklis lány, az aktatáskás úr, na meg a téren sétáló kutyák is, akik nagyokat ásítanak, és mintha kacsáznának kicsit, nyilván beálltak a kipufogógáztól.
Hartyándy szerint az ilyen jellegű fesztiválok nem nagyon jellemzők Európában, ahol általában műfajspecifikus rendezvényeket tartanak. Az összművészeti fesztiválok között pláne ritka, hogy nemcsak vetítések, koncertek, de versenyek is vannak, sőt Passport Control címmel, immár negyedszer, nemzetközi alkotóműhely is működik, valamint hogy hazai és külföldi zenekarok összehozásán is fáradoznak a szervezők. Ezért nem könnyű az összehasonlítás. A kínálatot tekintve azonban egész Európában jegyzik a Mediawave-et mint dzsesszfestet, és aki képben van, a filmkínálatot böngészve is tudja, miféle nívót nyújt a mezőny.
Amit meg a nem strikten szakmai közönség lát, érez, tapasztal, az az együttlét öröme, a sokszínűség vagy mi; ezért vannak a fesztiválok. A Grencsóékkal koncertező költő-szaxofonos Lewis Jordan ugyanazt szereti a dzsesszben, mint a nyitott szemmel járó ember a Mediawave-ben: hogy összehozza az embereket. Már akkor jók vagyunk, ha csak egy normál zenei A erejéig.
Díjak a Mediawave-en
A Mediawave-en adták át a Párhuzamos Kultúráért díjakat: az elismerésben Szabados György zeneszerző, Tarr Béla filmrendező, Sebő Ferenc népzenész, zenekutató, Phill Mulloy angol animációs filmrendező és Jamalaaden Tacuma dzsesszista részesült. A filmverseny végén összesen 11 díjat osztottak ki. A fesztivál fődíjas filmje a szerb Boris Mitic Viszlát, hogy vagy? című alkotása, a legjobb film az Abszurdisztán lett, az azeri Veit Heilmer rendezésében.
