Vályi Gáborral, azaz DJ Shurikennel a nevük közel egy évtizedig szinte egybeforrt. Mostanság viszont a leginkább külön bulikról hallani, s az egykori, a Tilos Rádióban együtt vitt A barázdán csomót! című műsort is többnyire már felváltva készítik. Felbomlott volna a páros?

Nem váltunk szét, inkább a lehetőségeink szűkültek mostanság a közös fellépésre. Jól jellemzi az elmúlt évben megváltozott helyzetet, hogy az általunk képviselt irányzat egyik atyjaként aposztrofált, az ötvenes éveit taposó Paul Murphy néhány hónapja - magyar barátnője révén - Budapesten él. Szerte a világban hívják, hogy tartson bulikat. Csak nálunk nem.

Pedig amikor 1998-ban Shurikennel együtt elkezdett játszani, úgy tűnt, időben kapták el ezt a nemzetközi trendet...

Gábor már 1995 óta készítette a maga műsorait a Tilos Rádióban. Ő a közgázra járt, én meg a jogra, mindketten felvettük pluszba a média szakot, ott ismerkedtünk össze. Akkor derült ki számomra, hogy az, amit korábban csináltam - másoknak mutogattam a kedvenc felvételeim -, valójában DJ-zés. Amúgy zenei általánosba jártam, öt évig tanultam klasszikus gitározást, de nem volt elég tehetségem és kitartásom hozzá. A kilencvenes évek elején fogott meg először a funkos rock meg az acid jazz, többek között a Red Hot Chili Peppersnek és Gallianónak köszönhetően. Innen egyenes út vezetett a triphophoz, majd más elektronikus tánczenei stílusokhoz. Aztán találkoztam Gáborral, s amikor kiderült, hogy hasonló az ízlésünk, felvetette, csináljuk együtt. Így lettünk Keyser & Shuriken.

Miként lehetett elkerülni, hogy amikor - akár a rádióban, akár bulikon - egymás után pakolták a lemezeket, sosem törték meg a másik által vitt ívet?

Nagyon egymásra voltunk hangolódva, nagyon éreztük, hogy a másik milyen irányba mozdul. Ezt egyfajta stílusra specializálódott DJ-knek könnyebb megvalósítani, de mi meglehetősen sokféle zenét - a braziltól a hiphopon át a funkig - játszunk, sokkal több érzékenységet és odafigyelést igényel, hogy közben az ív megmaradjon. Hogy a közönségnek is élvezhető legyen a buli, s mi sem menjünk egymás idegeire.

Az, hogy ez az egész mindkettőjükben megmaradt hobbinak, tudatos döntés eredménye vagy gazdasági kényszer?

Így lehetett megőrizni a függetlenségünket. Ezért dolgozom a mai napig újságíróként. De a jogi pályáról sem mondtam le teljesen, túl vagyok a hároméves irodai gyakorlaton, és terveim között szerepel az is, hogy hamarosan letegyem a szakvizsgákat... De egyelőre bennragadtam az IT-médiában. Ami nemcsak azért jó, mert megélek belőle, hanem mert általa kijutok külföldi konferenciákra. Ezek az utak kiváló lehetőséget nyújtanak arra is, hogy megnézzem a helyi lemezboltokat, találkozzam hasonló érdeklődésű emberekkel, ellátogathassak olyan klubokba, műhelyekbe, ahová turista sosem vetődik el. Néha még egy-két buli is összejön, mint arra már akadt példa New York-ban vagy Isztambulban is.

A DJ-kultúrában elég speciális, nehezen behatárolható vonulatot képviselnek. Hogy lehetne ezt a legjobban körülírni?

Sokféle stílust felölelő trend ez, ami talán a legfontosabb közös pont benne, az az afrikai gyökér: dzsesszes, soulos, funkos, brazilos zenék összessége, erős groove-val, azaz lüktetéssel. Táncolni éppúgy lehet rá, mint csak hallgatni. A nyolcvanas évek elején Paul Murphy, Gilles Peterson és Patrick Forge voltak azok, akik londoni klubokban először kezdték el a régi dzsesszfelvételeket funkkal és hiphoppal együtt forgatni. Közülük Gilles Peterson vált messze a legismertebbé, nyilván azért is, mert másodmagával ő alakította a stílusnak nevet adó Acid Jazz kiadót, később pedig a Talkin' Loudot. Rádióműsorainak pedig nagy szerepe volt abban, hogy ez az irányzat - amit néha hívnak freestyle-nak meg nu jazznek is - erőre kapott és az ezredfordulóra szubkulturális szinten világtrend lett. Mi merő véletlenségből jó ritmusban kaptuk el a trendet. S ha nem is mi voltunk itthon az első képviselői, de adott időszakban hozzánk szokták kötni a hazai színtér beindulását.

Meg hát mégiscsak maguk jegyzik a 2005 őszén Angliában megjelent Blue Light című CD-t, amelyre főként hetvenes évekbeli magyar fúziós zenéből válogattak, s amely különös és elgondolkodtató olvasata annak, hogy a kortárs partikultúrából tekintve valójában mi érdekes harminc évvel ezelőttről. Ki kezdeményezte?

A londoni Cosmic Sounds vezetője, Zeljko Kerleta, aki korábban számos kelet-európai dzsesszválogatást jelentetett meg, valamint német DJ-barátunk, Tom Wieland, aki a mi válogatásunk párjaként Hungarian Jazz Anthology címmel a hatvanas évek magyar dzsesszfelvételeiből is megjelentetett egy válogatást. De már jóval korábban bekerült a nevünk a nemzetközi körforgásba. Egyrészt nagyon hamar felismertük az e-mail-hírlevél jelentőségét, másrészt Gábor egyik, apró mintákból összebarkácsolt száma felkerült egy német kiadó, jó időben, 2001-ben megjelent válogatására. Tövisházi Ambrussal (Amorf Ördögök, Erik Sumo) kiegészülve aztán Crate Soul Brothers néven több remixet is készítettünk külföldi kiadóknak, ami szintén szerepet játszott abban, hogy az évek során szerte Európában számos kisebb-nagyobb klubba, illetve fesztiválra jutottunk el.

S most, hogy csendesebb idők jönnek, mihez kezdenek?

Nagyjából ugyanazt csinálom, csak a munka és a család mellett már kisebb intenzitással. Egy időben a sajátjainkon kívül másoknak is szerveztünk bulikat, hazai és külföldi DJ-knek és zenekaroknak egyaránt. Ez a tevékenységünk mára szinte teljesen visszaszorult, bár azért folyamatosan szövögetem az újabb terveket. Hosszú ideje számos zenész és DJ-ismerős kér tőlem baráti tanácsot jogi és szakmai ügyekben. Meg hát továbbra is ott van a Tilos Rádióban csütörtök esténként A Barázdán csomót! című műsorunk Gáborral, remélhetőleg még jó sokáig.