"Az egyes számú soulista", "A soul keresztapja", "A show-biznisz legkeményebben dolgozó előadója", "Mr. Dynamite" - csak néhány elnevezés a számos közül, amelyekkel az elmúlt évtizedekben a rocktörténelem e kivételes, karizmatikus egyéniségét illették. Ray Charles mellett azt jelentette ő a soulnak, amit Elvis Presley a rock and rollnak: az irányzat meghatározó, irányt mutató központi figurája volt, akinek több évtizeden átívelő munkássága mindig példaként szolgált a többiek számára. Fénykorát a hatvanas években élte, de muzsikusgenerációk sorára hatott megtermékenyítően, a hetvenes-nyolcvanas évek diszkó- és funky-előadóira éppúgy, mint a kilencvenes évek rappereire és hiphop sztárjaira.

A rocktörténelem meghatározó alakjaihoz hasonlóan James Brown is rettentő mélyről indult: a Georgia állambeli Augusta utcáiról. Nem csoda, hogy gyakorlatilag élete végéig rendszeresen meggyűlt a baja a hatóságokkal, hol a drogok, hol a családon belüli erőszakos cselekedetei (verte a feleségeit), hol az autós ámokfutásai miatt.

Kétéves sem volt, amikor anyja elhagyta családját egy másik férfi miatt. Hatévesen apja is ráunt, ekkor a bordélyházat üzemeltető nagynénihez került. A később az iskolából is kicsapott tinédzser Brown cipőpucolásból, takarításból, autómosásból, bélyegseftelésből tartotta fenn magát. Alig tizenhat évesen fegyveres rablásért börtönbüntetésre ítélték el, a toccoai fegyintézetben figyelt fel énekesi és előadói tehetségére Bobby Byrd, későbbi menedzsere, aki elintézte, hogy három év után szabadlábra engedjék. Brown rövid ideig megpróbálkozott a boksszal és baseball-lal is, aztán 1955-től a Famous Flames élén teljes mellszélességgel a zene felé fordult.

A csapat első kislemeze (Please, Please, Please) több mint egymillió példányban fogyott el, de rhythm & blues-zal keresztezett gospel dalaival még évekig szinte kizárólag a déli államok fekete fiataljai körében aratott sikereket. A hatvanas évek második felének polgárjogi áramlatai aztán az ő pályáján is jelentős fordulatot hoztak, különösen azután, hogy Brown nemcsak elkötelezte magát e mozgalmak mellett, de zenéjét is mindinkább azok szolgálatába állította. Vezetésével így alakult ki a soul ideológiai töltést kapó irányzata, melyben a hozzá hasonló szellemű énekesek a fekete testvériség tagjának (soul sisters, soul brothers) vallották magukat. Az időközben kultikus személyiséggé váló énekes új szerepkörét komolyan vette, gazdagságát, befolyását, hírnevét a fekete kisebbség szolgálatába állította: előadásokat szponzorált a gettóban élő fiatalok számára, jótékonysági akciókat kezdeményezett, beszédeket tartott a középiskolákban, fellépett a Vietnamban harcoló katonák előtt, és a televízióban is többször kiállt a feketék jogaiért, példaképeként említve Martin Luther Kinget.

James Brown ezzel párhuzamosan a zenéjét is jelentős mértékben megújította. Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján a gospeltől fokozatosan a keményebb rhythm and blues, majd a soul irányába mozdult el. A hatvanas évek elejére - Ray Charles mellett - már a legbefolyásosabb fekete előadóművésznek számított, s döntő szerepe volt abban, hogy a feketék tánczenéje később az általa "feltalált" funky felé fejlődött tovább. Az új fekete irányzat első nagy slágere az 1967-es Colt Sweat volt, majd jött az I Got The Feelin' és a Mother Popcorn, melyekben sokan a hiphop és a rap korai gyökereit vélik felfedezni.

Aztán a hetvenes évek elejétől - újabb párhuzam Ray Charles pályájával - ő is egyre jobban "lenyugodott", s a továbbiakban szórakoztató művészként járta a világot, készítette újabb, az éppen aktuális divatokhoz is alkalmazkodó lemezeit.

Életműve azonban elképesztő gazdagságú: pályafutása során legalább 800 számot vett fel a repertoárjába, s összesen 114 felvétele került fel a pop, illetve a rhythm and blues slágerlistákra. Az egyik legintenzívebben turnézó sztárnak számított: az elmúlt öt évtizedben becslések szerint 100 millióan láthatták-hallhatták még az utóbbi években is rendkívül energikus előadásait, színpadi akcióit. (1997-ben Budapesten szintén adott egy emlékezetes koncertet.) Nem csoda hát, hogy James Brownt az elsők között választották be a blues, a rock and roll és a soul halhatatlanjai közé, s hogy munkássága elismeréseként 1992-ben Grammy-életműdíjat kapott.

A XX. század egyik legnagyobb hatású afroamerikai énekesének szíve végül 2006 karácsonyán állt meg végleg. Másnap egy New York-i és egy augustai sportcsarnokban több mint 8500-an énekeltek és imádkoztak a lelki üdvéért. Egyelőre mégsem leli örök nyugalmát: halála után két hónappal is csak ideiglenesen temették el egyik lánya házának kriptájában. Azóta is úgy tervezik, hogy James Brownt egy pompás emlékparkban helyezik végső nyugalomra, és sírja köré Elvis Presley-hez hasonlatos nyilvános mauzóleumot építenek.

Május 3., vasárnap 11.00 vh1