Egy pakli történelem
Hatszáz éve súrolja játék és művészet határát a társasági élet egykor nélkülözhetetlen eleme, a kártya. Mint iparművészeti alkotás ma már népszerűbb a műkereskedelemben, mint az asztal mellett. Nem a kártyaképek ikonográfiája ugyanis az, ami a játékost a játszma közben lebilincseli. A nyomtatás elterjedésével pedig egyenárucikké vált.
A kártyaképek történelmét voltaképpen a sokszorosítás módja határozta meg. A kézzel rajzolt műalkotások a XIV. században még az arisztokrata rétegek privilégiumai voltak, és a réz- és fametszetes sokszorosítás megjelenésével váltak a tömegek mulatságává. A műtárgy-kereskedelem legértékesebb darabjai ezek a gazdagon díszített, XV-XIX. századból származó játék kártyák. Egyik legismertebb a "Bécsi udvari játék", lapjai a királyi udvar személyeit ábrázolják, színjelzőkként pedig négy nemzet címerpajzsai szerepelnek. Idővel a kártyagrafikus olyan általános foglalkozás lett, mint a szatócs vagy a szűcs. A bécsi Akadémián és Pozsonyban tanították a mesterséget, a kártyagyárak pedig festőket alkalmaztak.
Itthon a reformkor a kártyagrafika fénykora. Ekkor szorította ki elődjét, a soproni képes kártyát a köznyelven "magyar" kártyának nevezett Tell-kártya. Tévedés ne essék, bár Fürst Walter vagy Stüszi vadász svájciak, Svájcban a pakli többnyire ismeretlen. Az alkotók Schiller Tell Vilmosának szereplőit és helyszíneit festették a német sorozatjelű lapokra. Ez a pakli már tükörképes formában készült, ami fontos szakmai szempontot jelentett a kártyagyártásban - csakúgy, mint a hátlap azonosíthatatlansága vagy a színmegjelölés egységesülése.
Az "ördög bibliája" hatalmas képi és szerepgazdagságot vonultatott fel. Irodalmi, történelmi, pedagógiai lapok születtek, egyes kártyák zenedarabokat ábrázolnak, s akad erotikus kártya, mely csak fény alá tartva árulja el titkát - mindezt művészi kivitelben. Majd megérkezett a ligatúra és az ofszetnyomtatás, s ezekkel együtt a művészi kivitel csökkenése, a motívumgazdagság felhígulása. Játsszunk nyílt lapokkal: olcsó tömegcikk lett.
Kis eufemizmussal mondhatjuk, hogy a helyzet azért nem ilyen súlyos. - A gyűjtésnek ma nagy kultusza van, emellett kis példányszámban egyes gyártók megjelentetik ezeknek a művészettörténeti jelentőségű kártyáknak a reprodukcióit - mondja Jánoska Antal kártyaszakértő.
A modern kártyafestészet is hallat olykor magáról. Az utóbbi idők egyik legjelentősebb eredménye Somogyi Márton festőművész miniatúrasorozata: ő a bécsi udvari kártya mintájára készítette el hadi kártyáját. Alakjai a XVI. század második felének udvari tisztségviselőit jelenítik meg, színjelei pedig a magyar, német, török és lengyel nemzetek címerei. Hírverés nélkül fontos megjegyezni, hogy ez a csomag megrendelhető saját részre is, hiszen születnek rendhagyó kártyatervek ifjú művészek diplomamunkáiként is, melyek azonban sosem kerülnek kiadásra. Csapó Tamás például a Svejkből merített, 2007-ben Kármán Eszter pedig Az ember tragédiája szereplőit és eseményeit rajzolta a lapokra, sajátos sorozatjeleivel (az Úr, Ádám, Éva, Lucifer) igazolva "A kártya az ördög bibliája" kifejezést.
A főként jóslásra használt tarot misztikus lapjai különösen alkalmasak a míves illusztrálásra. Miskolczi Noémi Martina, a 2005. évi formatervezési díj nyertese archaikus, patinázott felületen jelentette meg természetfölötti alakjait.
Gyártóktól persze rendelhetők plasztikkártyák a legkülönbözőbb témákban, de a számítógépes grafikának köszönhetően csináltathatunk sorozatot családtagjaink fotóival is. Egykor a mesterek kézzel, művészi igényességgel festették a lapokra mindazt, ami a kort érdekelte, egyediségükkel valódi kultúrtörténeti emléket hagyva ránk. A különbségről szóljon az utókor!
