A filmművészet sokszor arra hivatott, hogy az alapvető információkat közölje: emlékezzünk csak vissza, mekkora nemzetközi visszhangot váltott ki, amikor a rendszerváltás előtti időszakban kikerült Nyugatra egy-egy magyar film a "vasfüggöny mögül". Ez ma sincs másképp, csak a fókuszpont változik. Az utóbbi tíz évben a nemzetközi fesztiválok és a díjkiosztók egyik főszereplője a délszláv államok, azon belül is Bosznia filmgyártása volt (a Senkiföldje Oscarja vagy a Grbavica Arany Medvéje magáért beszél). Ha úgy tetszik, olyan friss traumákat sikerült a filmeseknek ábrázolniuk, hogy már a puszta téma is elvitte a hátán az alkotásokat.

A GoEasten bemutatott horvát-bosnyák koprodukció, a Buick Riviera forradalmi újítása, hogy már képes némi távolságtartással szemlélni a legutóbbi déli konfliktust és a háborút. Goran Rusinovicnak az Egyesült Államokban játszódó filmje két friss bevándorló mikroháborújára koncentrál: a bosnyák Hasan autójával kicsúszik az útról, és a szerb Vuko siet a segítségére. Nem kell sok időnek eltelnie, hogy az önzetlen segítségnyújtásból rémálom váljon: a két férfi "kicsiben" végigcsinálja a teljes szerb-bosnyák konfliktust. Ráadásul Vuko nem hagyja anynyiban, meglátogatja Hasant a házában, ahol igazi szellemi hadviselés kezdődik, egészen addig, míg a bosnyák férfi ki nem találja, hogyan ölheti meg a szerbet. A Buick Riviera hátborzongatóan reális bizonyítékát adja annak, hogy a háborúnak vége van ugyan, de a gyűlöletnek korántsem.

Románia legnagyobb baja manapság viszont maga a kapitalizmus. Radu Jude A legboldogabb lány a világon című abszurd drámája zseniálisan egyszerűen képes megmutatni a szocializmus számos emlékétől szabadulni képtelen, a modern fogyasztói-globalizált világ szabályait esetlenül kóstolgató társadalom anomáliáit. Antihőse, a fiatal vidéki lány és szülei már a film első képkockáiban teljesen reménytelen esetnek tűnnek. Hiába nyert a lány egy vadonatúj Daciát, még meg sem kapta, az apja máris azt számolgatja, mit fog venni a kocsi árából. Eközben azt sem veszi észre, hogy a gyerekét porig alázzák, hiszen autónyertesként egy reklámfilmben kell áradoznia egy üdítőitalról. Megrázó, ahogy a lány próbál megfelelni, és sorsából lassan kibontakozik a mondandó: a ma felnövő generáció kudarcra van ítélve.

Hasonlóan reménytelen hangvételű alkotás a magyar versenyfilm: Dettre Gábor sajátos thrillere, a Tabló egy roma bűnügy szövevényes hátterét boncolgatja. A mű középpontjában álló rendőrtiszt, aki maga is roma származású (Mucsi Zoltán alakítja), egyre-másra falakba ütközik: nem elég, hogy a sajátjait kell lelepleznie, még a rendőrségen belül is gyűlölet veszi körül. Nem csoda, hogy idővel ő maga sem tud az indulatain úrrá lenni.

A "mocskos zsaru" tipikus film noir eszköz, és érdekes, hogy az első filmes - egyébként neves színházi rendező - bolgár Javor Gardev Zift (Kátrány) című, fekete-fehér művében is ezt alkalmazza. Sötét, bűnös, de kárhozatra ítélt antihősök harcát láthatjuk a kommunista Bulgáriában, a bábjátékos pedig egy mindenre képes femme fatale. Nagyon izgalmas filmnyelvi kísérlet a már említett noir eszközök házasítása a groteszk elemekkel és a Tarantino-féle posztmodern őrülettel; habár az is igen tanulságos, hogy Bulgáriában ezért kemény kritika érte a művet, lévén a kommunizmus iránti nosztalgia nagyon erős. A Zift kétségtelenül a verseny legprofibb alkotása. Nem csoda, hogy Gardev iránt fokozott az érdeklődés Hollywoodból, ne csodálkozzunk, ha a következő bombasikert a multiplexben esetleg ő jegyzi majd.

Az európai szemlélő számára azonban hazánk és szomszédai már nem számítanak igazi (vad)Keletnek. A kurrens egzotikumok most Üzbegisztánból, Grúziából és Kazahsztánból érkeztek. A jurta című üzbég mű bájosan amatőr dráma: hőse, Ubay eltökélten hisz a lelki tisztaságban és a föld, a hegyek erejében. Apját elhurcolták a szovjetek, és hiába óvja a fiát a civilizáció "ártalmaitól", nem tudja visszatartani, hogy elmenjen katonának. Évekkel később tér vissza, meggyötörten az afganisztáni háború traumáitól, a drogok és az alkohol rabjaként, de a föld mindent begyógyít... A rendező, Ayub Shahobiddinov hősies erőfeszítései a vásznon is látszanak: a negyvenéves kamerák és a szintén régen elavult hangrögzítő technika miatt a film olyan kiállítású, mintha visszamentünk volna az időben. Pár évtizeddel Tarkovszkij elé. (Megdöbbentő viszont, hogy a bemutatott orosz filmek, noha technikailag professzionálisak, teljesen érdektelenek.)

A szovjet időkbe kalauzol vissza minket a Sztálin ajándéka című epikus dolgozat is: egy kisfiú megszökik egy Kazahsztánban megálló fogolyvonatról. Egy öreg kazah férfi fogadja be, akinél már lakik két kiköltöztetett lengyel. A kisfiú egyszer csak, egy újsághíren felbuzdulva ajándékot küld Sztálinnak, és abban reménykedik, hogy elengedik a szüleit. Szintén egy gyerek a hőse A másik oldal című grúz road movie-nak, amelyikben egy fiú egymaga indul útnak Tbilisziből Abháziába, hogy megtalálja az apját. Ám ő is csak a gyűlölettel találkozik.

Jelenet a Sztálin ajándéka című kazah filmből