De kezdjük az elején! Kezdjük.

- Szerencsés voltam egész életemben - néz rám, és már mondja is, amit aztán vagy hússzor hallok: - Kitérő! - Csalinkázunk hát mázlijában vele együtt Izraeltől Abu-Dzabiig, Argentínától Dániáig.

Épphogy a szlovák határ túloldalán született. 1938-ban idecsatolták, 1944-ben odacsatolták, a debreceni akadémia hallgatója három évig csempészúton járt haza. Utószor már csak a csűrben alhatott, nehogy meglássák, elvigyék. Ám felharsant az utcán: "Tűz az alvégen!". Rohant ő is, és egy kútnál merte a vizet. Mikor a cseh csendőrparancsnok tartotta a vödrét, összeakadt a tekintetük, de oltottak tovább. Leendő első feleségét egy határmenti kukoricatáblában mutatta be a szüleinek.

Szerencsét hozott a bátyja is, hogy ne aprózódjon a föld, neki, a kisebbnek kellett a kassai magyar gimnáziumba állnia. Szellemi útravalója: az érettségi után, '43 nyarán elutazott Szárszóra, a népi írók történelmi jelentőségű konferenciájára.

- Szálasi '44 őszén, a "szezon" végén bevonultatott: tíz hónapos képzés Németországban. Végül két ruszki katona ejtett fogságba hatszázunkat. Április 9-én díszlépésben elvonultunk a sok piros lampaszos orosz parancsnok előtt. Az életünkért vertük a talpunkat, és üvöltöttük: "Horthy Miklós katonája vagyok..." Ruszin főhadnagyunk Zsukov marsall parancsát lobogtatva jött, hogy a hazavezető utunkon támogassák az alakulatot! Az északi hadsereg parancsnoka akkor kapta a hírt, hogy Berlin elesett. Egy hónapig tartott az út hazáig.

József Debrecenben egy hónap alatt letudott egy évet, 1947-ben avatták agrármérnökké. Rosszkor, mert - már és még - nem volt nagyüzem. Beiratkozott a budapesti kertészeti főiskolára, ahol diplomájáért két évet jóváírtak. A Hegyalján 12 község terménykereskedőit ellenőrizte, szerdán utazott Pestre tanulni, és következő szerdán ment vissza dolgozni. Negyedéven már fel kellett adni az állását, de kispénzű gyakornok lehetett a főiskolán, végzés után pedig tanársegéd, noha kulákgyerek volt. (Káderlap: "Rendes ember, de kárt tehet a mezőgazdaságban, maradjon inkább itt, ahol szem előtt van.") Három év múlva a személyzetis kiröpítette a főiskoláról: - Kulákgyerek nem oktathatja a szocialista fiatalokat! - Előbb az állami és tangazdaságokban agronómus, kertész, főkertész (Törökbálint tíz, Soroksár hat év), végül jött Dánszentmiklós.

Nem tudni, mit alkotott volna a főiskolán, ahol szem előtt volt, ahol viszont főkertészként "szabadon árthatott", ott a megszállottak erejével dolgozott. Vásári- nagydíjas őszibarack, alma termett a keze alatt, vagy kétezer hektár, jobbára csepegtető öntözéses gyümölcsös települt - a ceglédberceli tetőn 800 hektár csonthéjas (meggy, cseresznye, kajszibarack, szilva stb.) -, Abu-Dzabiban pedig a tsz egy akácfélével ültette be a sivatag egy részét. Akad még két hűtőház, nívódíjas gyümölcstermesztési szakkönyv, Állami Díj...

A szülei is szerencsések voltak. Közölték az apjával, vagy áttelepítik a szudétanémetek helyére, vagy belép a tsz-be. Nem kellett annyit "töprengenie", mint magyarországi társainak.

- Csempészett?

- Nem. Az élet apámat igazolta: tisztességesnek kell lenni, és szeresd, amit csinálsz!

Ő imádta, akkor is, amikor egyetemi társa igazgatóságát szenvedte a soroksári tangazdaságban. Szüntelenül ették egymást, kétszer berendelték őket a Pest megyei pártbizottság vezetőjéhez, Cservenkánéhoz, aki mindkétszer az osztályidegennek adott igazat. Végül Főző József vette a kalapját, és 45 évesen jelentkezett a Micsurinba, ahová 40 éves főkertészt kerestek.

- A téesztagság megrágja az embert.

Vizsgáztatták: mutassa meg az őszibarack metszését! Mégis kiütközött a "kártevő szelleme". Kivágatott minden második almafát, lenyesette az oldalágakat: sövénybe kényszerítette az ültetvényt. Szörnyűség! Később az otthoni kertekben is sövényesítettek. A hatodik évben szólt neki a párttitkár: nyugdíjba megy az elnök, ha nem akarja, hogy nála butább főnöke legyen, lépjen be a pártba! Háromszor választották meg a Micsurin élére.

Csőkutakat fúratott, négyezer hektár gyümölcsöst öntöztek az Izraelben tanult - majd az araboknak eladott! - csepegtetéses módon. A gyümölcsszedés szezonmunka - szerinte az APEH ezt még most sem érti -, ők diáktábort építettek (azt mondja: Magyarországon az első székely kapuval). Az óriás argentin almásban - mert ott is járt - meg chileiek szüreteltek.

- Kitérő! Belefáradtam a birkózásba Szabolccsal. A zalaiak háromszor annyit kapnak az almájukért, mint ők, mert látják az osztrák példát, nincs is nekik sem ipari almájuk. Mikor 45 forint volt az étkezési alma termelői ára, nyugdíjasként 92-ért adtam el a sajátomat. De az nem 50-60, hanem 85-95 milliméteres volt, kalappapírban rekeszekbe rakva, 15 vagonnyi. Érdekelt engem, hogy a három százalék ipari almáért hány fillért adnak? A Magosz..., óh, istenem! Majd ők elmennek Lengyelországba megnézni, mit csinálnak ott az ipari almával! Miért nem mennek egyszer már Nyugatra? Kitérő! A szamócát mikroklónozással százszorta gyorsabban tudtuk szaporítani. Három éven át Svájcba adtunk el fél-fél millió palántát. A változás után egy svájci megvette az üzemet és megötszörözte a termelést.

Látom, sajnálja, hogy idegen kézre jutott.

Ebben az emberben van egy kis motor, és az hajtja, hogy azt tegye, amit az okosoktól tanult. Húsipari cégek nyáron nem tudtak mit kezdeni a zsírral. De a Micsurin gyümölcshűtőháza csak nulla fokos volt. Főző 12 tulajdonost szervezett be mélyhűtőház építésére.

- Ma is megvan az albertirsai vasútállomáson, tízezer tonnás. Hatszáz vagon a zsírnak, a többi pedig a zöldség-gyümölcs feldolgozó üzemhez. Mivel a húsipar bedőlt, el kellett kótyavetyélni a hűtőházat. Két német cégé is volt, utánuk az a mérnökgyerek vette meg, aki korábban vezette, az övé a Mirsa-cég (Micsurin, Albertirsa). Ez a legnagyobb örömöm ma is.

- Ön nem nagy híve a húszéves változásoknak!

- Mert szétdíbolták az országot. Makronizálás helyett mikronizálták az agráriumot. A tudás elment a mezőgazdaságból, a magas szintű hozzáértés csak nagy egységben érvényesülhet. Nálunk ötven diplomás volt, amennyi nem kellett, de tíz szakemberrel összehoztuk a gyümölcstermesztési rendszert. Negyven szövetkezetet: tápanyagellátás, növényvédelem, gépesítés. Kitérő! Dániában mindenki sertést hizlal, de a malacot a kutatóintézeti gazdaság szaporítja a legjobb klónokból, és csak a havonta változó öszszetételű központi takarmánnyal szabad etetni. Két vágóhíd van az országban, és két nagykereskedő. A mi kormányunk mit csinál? Kiszórja földalapú támogatásra a pénzt, ami nem a mezőgazdaságba megy, hanem a támogatottak gyerekeinek, akik már elhagyták a falut!

A csonthéjas gyümölcsöst több gazdaságból Cservenkáné segítségével hoztuk össze. Kétszer két hétvégén mi ültettük el a 800 hektárt, ott volt mindenki, a sofőröm is, én is. A rendszerváltáskor fordult termőre. Az összes csonthéjast Nyugatra adták el 15 éven át. Az ültetvény 40 ember tulajdonába került. A termelő bt. szinte önköltségi áron eladta a gyümölcsöt egy csomagoló bt.-nek. Ők továbbadták az export bt.-nek, amiben már csak a három nagyfőnök volt benne. Az egyikről tudtam, hogy csibész, arra ma sem haragszom, de akiért tűzbe tettem volna a kezem, arra igen.

Sajnálom, hogy csak a mikroklónozást, a csepegtető öntözést "tanultam ki" Főző Józseftől, pedig ahányszor mondta kitérő, én annyiszor mondtam, hogy a szakmáját már fújom, de róla szinte semmit sem tudok, magáról beszéljen. De mindig másfelé tért ki. Csak azt említette, hogy egy bűne van: három feleség. Mind fiatalabb volt? - kérdeztem és ő bólintott.

- Futja még "kitérőre"?

- Szeretném meghonosítani a kivit, a szentendrei kertünkben húsz éve jól terem.

- Tehát szeresd a munkát?

- Meg az embereket is szeretni kell.

Főző József