Chelsea és a fehér galamb
Chelsea New York város azon negyedének a neve, ahol a kiállítás szervezőinek, a kubai származású Alberto Magnannak és feleségének a galériája található. A deklaráltan politikamentes válogatásban 28 különböző amerikai kiállítóhely 30 alkotójának anyaga látható. A világsajtó az eseményt a politikai légkör enyhülésének egyértelmű jeleként értelmezi.
Amerikai-kubai viszonylatban ez még akkor sem könnyű, ha egy kulturális viziről van szó, hiszen olyan politikai helyzetben történik, ahol az elmúlt 50 évben az embargó alá amúgy nem eső művészeti export is erősen akadályozva volt, hol egyik, hol másik oldalról. A világsajtó a kiállításból legtöbbször persze Padraig Tarrant installációját emeli ki, amely Obama és Castro szembefordított, falapból kimetszett profilját ábrázolja ("Castrobama"); esetleg Long-Bin Chen munkáját, amely az emblematikus, sziklába faragott négy amerikai elnökfejet idézi, sárga telefonkönyvlapokból kifaragva, Obama portréjával kiegészítve.
Mindez a most zajló 10. Havannai Biennálé keretében történik, amikor a legprogresszívebb (vagy annak mondott) művészek alkotásaival, izgalmas kulturális programokkal van tele a város.
A művészi szabadságnak Kubában azonban vannak határai. Ezt jelzi például annak a performansznak az utóélete, amelyet a Wilfredo Lam kulturális központban tartottak nemrég. Tania Bruguera, félig Kubában, félig Chicagóban élő, installációkat és performance-okat létrehozó művész egy mikrofont állított a pódiumra, és bejelentette a teremben ülőknek, hogy aki akar, egy percig azt mondhat bele, amit akar.
Az első felszólaló a nemzetközileg is jól ismert havannai blogger, Yoani Sanchez volt, aki az internet állami kontrollálásáról, a véleménynyilvánítás szabadságának hiányáról és a cenzúráról beszélt. Eközben - hiszen performance-ról van szó - két egyenruhába öltözött szereplő egy galambot helyezett a vállára. Ezt a későbbi felszólalók vállára is rátették; a gesztus arra a legendássá vált emlékképre utalt, amely szerint ötven évvel ezelőtt Fidel Castro vállára szállt egy galamb az első, a győzelmét és a hatalomátvételt bejelentő beszéde alatt. A biennálé szervezőbizottsága azonnal elhatárolódott a performance-on történtektől. Az ilyen nyílt, a kubai status quóval szembemenő civil kiállás nem túl gyakori Kubában, és nem is veszélytelen. Március közepén volt például a hatéves évfordulója annak, hogy börtönbe csuktak számos újságírót és könyvtárost.
Chelsea az április harmincadikáig tartó biennálé végéig mindenképpen Havannában marad. A művek aztán hazautaznak New Yorkba. A galambok és a több szabadságért, szabadabb térért küzdő művészek és értelmiségiek maradnak.
