Közülük a rangidős, Ripoff Raskolnikov nevével ellentétben tősgyökeres osztrák, Grazban született, mégis az elmúlt húsz évben a hazai blues-színpadok elmaradhatatlan szereplője, amolyan tiszteletbeli magyar bluesman. Nem csoda, hogy pár éve az ötvenedik születésnapján is az A38 hajón ünnepelte, az sem, hogy legutóbbi lemeze, az Everything Is Temporary szintén Magyarországon jelent meg, amit értelemszerűen magyar muzsikusok társaságában rögzített. Mint anno - amúgy folyékony magyarsággal - hangsúlyozta: "Szeretek Budapesten játszani, jó a hangulat, jó a hangzás, jó a közönség."

Raskolnikov a hetvenes-nyolcvanas években főként utcazenélt Európa különböző nagyvárosaiban. Kezdetben az európai népzenékért rajongott, különféle alkalmi társulatokban hegedült és énekelt, később rátalált az amerikai feketék folkjára, a bluesra, nyakig elmerült benne, és azt a továbbiakban tipikus közép-európai ízzel és életérzéssel töltötte meg. 1987 novemberében baráti meghívásra látogatott el először hozzánk, s annyira jól érezte magát, hogy azóta több-kevesebb rendszerességgel visszajár. A kilencvenes években szoros baráti és munkakapcsolatban állt a Palermo Boogie Gang tagjaival, megszámlálhatatlan koncerten lépett fel velük, vagy léptek fel ők vele.

A nyolcvanas években létrehozott osztrák zenekara, a 20th Century Blues Band - nevéhez méltóan - 1999-ban adta búcsúkoncertjét. Azóta jobbára szólóban, duóban vagy alkalmi partnerek társaságában lép fel. Az utóbbi tíz évben két, alapvetően egy szál akusztikus gitár kíséretében felénekelt szólókorongot jegyez, a 2006-os Everything Is Temporary viszont megint "zenekaros" album, még ha azt a barátaiból alkalmilag összeállt csapattal rögzítette is.

Mostani partnere a nála majd' két évtizeddel fiatalabb Pribojszki Mátyás, aki egyike a kevés igazán jól és egyénien szájharmonikázó magyar muzsikusoknak. Nem csak új színt és megszólalást hozott a hazai blues-életbe, de zenéjével azokat is képes megszólítani, akiket amúgy ez a műfaj elvétve hoz lázba.

Ő még a Dobókocka nevű békéscsabai bluesbandában tűnt fel a kilencvenes évek elején, s a nála jóval idősebb és rutinosabb társak között eltöltött három év volt számára a műfaj tanulóiskolája: bluesban, szájharmonikázásban, a zenéhez való hozzáállásban. Az 1995 és 2004 között működő, szintén békéscsabai Blues Foolsnak már egyértelműen ő volt a frontembere, nem csak herflizett, de ő is énekelt benne. Három magánkiadásban megjelent, műfajtörténeti jelentőségű lemezt hagytak maguk után.

2005-ben - új társakkal - egy zeneileg lényegesen nyitottabb albumot jelentetett meg: a Flavours az esztendő egyik dzsesszes-bluesos-popos meglepetésalbuma lett. Mégis némi helyben járás következett. Pribojszki picit belekényelmesedett a kritikai és közönségsikerébe, meg az élet sem kímélte őt, a két évvel ezelőtti DVD ezért inkább csak a piaci jelenlétet erősítette. Aztán tavaly nyáron How Many More? címmel újabb, sokvendéges albumot jelentetett meg, amely kétségkívül színvonalas anyag, de továbbra sem hozta meg a várt továbblépést.

Talán ezért is döntött úgy, hogy zenekara mellett alkalmi projektekbe vág bele. Az egyik ilyen a Ripoff Raskolnikovval közös duó produkció, amelyet amúgy már régóta szeretett volna megvalósítani. Decemberben bevonultak a stúdióba, pár nap alatt feljátszottak tizenkilenc dalt, amelyet hivatalosan március 29-én mutattak be - amúgy óriási sikerrel - a Take Five-ban, de amelynek apropóján az elmúlt hetekben számos koncertet adtak szerte az országban.

A Room For Two kétségkívül az idei év eddigi legjobb hazai blues-produkciója. De könnyen lehet, az egész 2009-es évé lesz. Persze kicsit hosszabb, mint kellene, legalábbis lemezen tűnik soknak ez a hetven perc, hisz legyenek bármilyen jó és sokoldalú zenészek, a duó felállásban rejlő lehetőségek mégiscsak limitáltak. (Élőben mindez más, ott az idő lényegesen viszonylagosabb, különösen két szettre bontva.) Meg persze a színvonalat sem sikerül mindig ugyanabban a magasságban tartani. Ahogy a két előadó habitusa sem ugyanaz. Ripoff Raskolnikov olyan lenyűgöző belső hittel és tartással énekel, olyan expresszíven és sallangmentesen, mint e műfajban roppant kevesek. Pribojszki hozzá képest kicsit földhözragadtabb, és lényegesen több díszítménnyel dolgozik, néha bizony túl is cifrázza, de ettől még végig remek és érzékeny partnerek. S valójában ezek csak másodlagos jelentőségű lamentálások a produkció egészéhez képest: a Room For Two az idei tavasz legszebb, legerősebb, legemlékezetesebb tizenkilenc bluesos pillanata.