Minden tájkép impresszionizmus - ezt gondolhatja a néző az első szinten, amely Markó Károllyal kezd, és szinte az egész XIX. század panorámáját kínálja. És ha az első benyomás felületes is, ha a válogatás korántsem ezt sugallja, az Előzmények-feliratot viselő rész valóban előkészít, rávezet a főkorszakra. Nemcsak Barabás Miklós-akvarellekkel, amelyek, mint az akvarellek java, könynyed, friss és tünékeny
1835-ben, amely esztendőben Edouard Manet éppen csak hároméves, hanem seregnyi olyan művel is, amely később, Ma-net-ék fénykorában is figyel a francia ideálra. Figyel, de sosem éri el. A Paál László-kollekció a kiállítás egyik legszebb kínálata, de mély, megrendítő erdőit soha senki nem hozná összefüggésbe mással, mint Barbizonnal. Munkácsy, amikor sem szüzsével sem látványos motívumokkal nem operál, akkor is szépséges szürke porral vonja be az út menti zöld füvet. Újra fel kell fedeznünk, hogy Mészöly Géza milyen finom és milyen festői festő, balatoni vedutái elragadóan könnyedek, de neki is szüksége van a parasztleányka viselethű kék kötényére, a legényke lajbijának szakadtságára, mindig valami szociálisra és néprajzira.

Sajátos módon mindez folytatódik. Pompás a mondanivaló kibontása, Szinyeitől Ferenczy Károlyig, Mednyánszkytól Réti Istvánig minden mester és kismester felvonul, akinek csak köze lehetett plein airhez és laza ecsetkezeléshez, verőfényhez és tájábrázoláshoz. Csupa remek alkotás, szolnoki napsütéstől nagybányai erdőrészletig, behavazott fáktól técsői párás Tisza-partig, ám igazi impresszionizmus alig látható a gazdag kiállításon. Ami igazán látható, az éppen annak a tanulsága, hogy milyen sokféleképpen kerülte el, tartotta magától távol a magyar piktúra a stílustiszta impresszionizmust.

Ferenczy A tékozló fiúja a zöld lombok zöld árnyékai alatt megfestésében impresszionista, a cselekménye miatt nem az. Ferenczy Dombtetőnje tájban álló, cselekménytelen figurájával impresszionista, zománcos kék egének és sziluettjének megfestésével nem az. És ha a festőóriás, a mérték oly nehezen tudott szabadulni a kötöttségeitől, társait és tanítványait még több ballaszt fogta le, és még több külsőség csábította. Glatz Oszkár tájképeinek fontosabb eleme a pompásan hímzett román népviselet, mint a hegy, az erdő és az atmoszféra, Fényes Adolf verőfényére mindig rázuhan a szociális érzelem, Csók István sosem adhatja át magát az élvező, gondtalan és önző impresszionizmusnak, mert mindig kicsit kifelé játszik, tetszeni akar.

Ne kerülgessük: alig-alig volt magyar impresszionizmus. Ez nem ítélet, még kevésbé kisebbrendűségi szemrehányás, csupán történelmi és társadalmi tények tudomásulvételének ajánlata. Rabinovszky Máriusz már hatvan évvel ezelőtt világossá tette, hogy Szinyei visszavonulásának, a Majális elutasításának reális, józan oka a dzsentritársadalom, tágabban a társadalom éretlensége és értetlensége a valóban impresz-szionista szabadsággal szemben, Bernáth Mária pedig - hogy csak két gondolatot idézzek - megrendítő alapossággal ábrázolja, miként kapaszkodott a bibliai tárgyba (vagy nyújtott nézőinek kapaszkodót) a már impresszionista módon festő Ferenczy Károly. Ha impreszszionizmuson nem külsőségeket, plein airt, festésmódot, tárgyválasztást értünk, hanem egy olyan felszabadult, liberális, közömbös és életet zavartalanul élvező habitust-világszemléletet, amely mindezeket a külső jegyeket megteremtette és szervezi, igazi impresszionizmust keveset találunk a magyar festészettörténetben.

De találunk. A bőséges és készséges kiállításról jobbára hiányoznak a bizonyíték főművek, de Ferenczy Októberének ragyogó csendje, a Napos délelőtt gyönyörű eseménytelensége helyett jelen van tomboló, a vörös földet fölszaggató fényzuhatagával A nagybányai cinterem, s jelen a töredék-impresszionizmus olyan kismesterek jóvoltából, mint a sárgásbarna ösvényeknek és út menti zöldeknek felhőtlenül örülni tudó Maticska Jenő, vagy a vizet, tükröződést, csónakot monet-i zavartalansággal festő Nyilasy Sándor.

Mindazonáltal: ennek a látványos, sok helyről kölcsönző szép kiállításnak az igazi címe az alcím: Magyar festészet 1830-1920.

Amikor még Koszta József impresszionista képeket festett: Tengerpart; 1912 körül