A szürke falak Tibi motorgyűjteményét rejtik.

Péli Tibor huszonhárom éves tiszajenői fiatalember ugyanis az ország egyik leglátványosabb Csepel és Pannónia motorkollekcióját mondhatja a magáénak. Nem fényes, csili-vili járgányokat gyűjt, s cseppet sem lelkesedik azért, hogy ifjú hölgyeket túráztasson Hondával, Yamahával, netán Harley Davidsonnal. Utóbbiból volt ugyan egy tekintélyes példánya, de sosem ült rajta - amint tehette, elcserélte egy öreg Pannóniára.

Merthogy Péli Tibor nem az új, hanem a veterán motorokat szereti, szinte szenvedélyes szerelemmel.

Tizenhárom éves korában érezte először ezt a mindent elsöprő lelkesedést egy szépen rendbe tett, öreg Puch motor iránt, amit egy falubelijénél látott meg. A gazdája azonban túl sok pénzt kért érte, ezért Tibor gondolt egy nagyot, s apai hozzájárulással kiírta a családi vállalkozásban működő mezőgazdasági géptelepükre: "Veterán motorokat veszek!"

Jöttek is az eladók, először csak a környékről, később már messzebbről is. Egyre többen szereztek tudomást a kamasz fiú mániájáról, s ajánlották fel neki ütött-kopott, legtöbbször a padláson vagy a fészerben rothadó-málladozó járgányaikat. S egyszer csak a fiatalember azt vette észre: már csaknem kétszáz roncs gyűlt össze a sokak számára mindössze fémhulladékot jelentő vázakból, alkatrészekből a géptelep udvarán. Tibor közben a szolnoki Gépipari Közlekedési Szakközépiskolában kitanulta a karosszériás mesterséget, és szép lassan hozzálátott a motorok összepakolásához. Közben rengeteget olvasott, múzeumokba, kiállításokra és veteránmotoros-találkozókra járt, régi vázlatrajzokat, korabeli dokumentumokat szerzett be, hogy a legapróbb részletekig képes legyen visszaállítani egy-egy járgány eredeti szépségét.

- Amikor a kezembe kerül egy régi motor, legtöbbször tele van szennyeződésekkel: csirkeólakból, istállókból rárakódott több centiméter vastag kosszal, rozsdával - mondja. Ezért a fémtesteket előbb homokfúvóval, majd a finomabb csiszolásra is alkalmas nemes korund és üveggyöngyökkel tisztítja le, majd szépen szétválogatva külön kerülnek a kötőelemek, a színesfémek és vasak. Ezután Tibor utazgatni kezd: Kecskeméten krómozzák, és a díszcsíkokat ráhúzzák az alkatrészekre, a festést Nagykőrösön végzik el, a speciális küllőket Békéscsabán gyártják. Amikor minden felújított darab visszakerül hozzá, szépen bevonul a családi gépműhely egyik sarkába, s elkezd "piszmogni". Az ott dolgozók tudják, hogy ilyenkor egyetlen darab csavart sem lehet odébb pakolni, a polcokon minden apró mütyűrnek megvan a maga helye, s talán egyedül a fiatalember fejében áll össze a rengeteg alkatrész egy igazi motorrá. Van, amelyik kiállítási darabot néhány hét alatt összerakja, de akad olyan is, amelyiken hónapokig dolgozik.

Nem dicsekszik vele, de talán övé a legteljesebb, a közönség számára is látogatható magyar veteránmotor-gyűjtemény az országban. Erre a magyarázat egyszerű: Péli Tibor nem válik meg a muzeális gyűjtemény egyetlen darabjától sem. Van néhány motor, amiből több példányt is beszerzett, s félig-meddig felújított, legfeljebb ezeket cserélgeti, vagy adja el, ha nagyon muszáj.

- Elismerésre méltó Tibor elhivatottsága, hiszen azt szeretné elérni idővel, hogy a teljes magyar "motorskálát" bemutathassa - mondja róla Maróti József, egy budapesti könyvkereskedés tulajdonosa, mellesleg maga is szenvedélyes motorgyűjtő, aki vándorkiállításokat szervez szerte az országban, hogy összehozza a veterán járgányok iránt érdeklődőket. Szerinte a tiszajenői fiatalember sokat köszönhet az édesapjának, Pali bácsinak, aki máig segíti a fiát a motorok megvásárlásában. Az azonban egyértelműen Tibor érdeme - teszi hozzá Maróti József -, hogy a gépek felújítása előtt alaposan tanulmányozza a szakirodalmat, hogy minél hitelesebben tudjon újjávarázsolni egy-egy régi darabot.

A magyar gyártású motorok legbecsesebb darabja a tiszajenői magángyűjteményben egy 1938-as Csepel WM - a nikkeltankos járgány, még Weiss Manfréd gyárában készült, és az egész országban ez az egy darab van belőle. Beindul, de menni nem lehet vele - valószínűleg a kezdeti gyártás miatti konstrukciós hiba az oka, hogy tíz-húsz kilométeres sebességnél a gyenge kuplung már eltörné a tengelyt. A két legrégibb magyar darab egy 1932-es piros tankos WM Csepel - ezt most újítja fel -, s egy 1934-es sárga tankos Turan. A kilencvennégy veterán motor között megtalálható az 1966-os Danuvia, amelynek sorozatgyártását egy bizonyos Jack White nevű amerikai úriember rendelte meg, ottani piacokra. Persze, ezen a Danuvia emblémája helyett a megrendelő monogramja látható. Büszke a Csepel 250-esre is, amelyet 1950-ben gyártottak: a korábbi egy dugatytyús motor helyett ez kettővel működik, s az oldalát díszítik a kipufogók.

De vannak nők számára gyártott motorok is, mint amilyen az 1962-es Tünde: ennek díszítő elemei a kivillanó térdet diszkréten takarják, elől szatyorakasztó, hátul pedig csomagtartó könnyítette meg a háztartásra gondot fordító asszonyok életét. S ott van a szintén női Panni, amelyet már nem Csepelen, hanem Egerben gyártottak - itt, a Finomszerelvénygyárban készültek azok a Berva mopedek is, amelyekből szintén tart a múzeumában néhány darabot a tiszajenői gyűjtő. Mint ahogyan megfér egymás mellett a Weiss Manfréd Művekben 1948-ban gyártott Csepel motor, az egy évvel későbbi, amely ugyanott, de az immár Rákosi Mátyás Művekké átkeresztelt gyárban készült. Innen gördült le aztán 1954-ben az első Csepel-Pannónia, majd 1957-től a Pannónia. A gyár 1975-ben megszűnt, s az ott lévő motormúzeum ereklyéit egyetlen hétvége alatt "széthordták", csak néhány darabot sikerült megmenteni a Közlekedési Múzeum számára. Ma is bukkannak fel olyan tárgyak, dokumentumok a gyűjtőknél, amelyek minden valószínűség szerint ebből az időkből valók.

A motorok mellett nemrég egy másik muzeális jármű is Péli Tibor birtokába került: egy 1982-ben gyártott, s speciális limuzinná alakított Volvo 264 TE típusú, 2700 köbcentis autót vett meg néhány évvel ezelőtt. Később tudta meg, hogy az autó egyike azoknak, amelyekkel Eric Honecker, az egykori Német Demokratikus Köztársaság első embere járt a nyolcvanas években. Az akkori átlaghoz képest minden luxussal felszerelt, légkondicionált, automata sebváltós, plüssüléses limuzin ma a Péli család tiszajenői géptelepén parkol - üzemképes, szépen karbantartott, elől egy uniós és egy magyar lobogóval. Tibor néha megy egy kört vele, vagy kölcsönadja esküvőkre, egyéb rendezvényekre.

Azt mondja, különösebb barátság nem fűzi az autóhoz. Az ő szíve végleg a motoroké.