Több mint másfél évtizeddel a tragédia után a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung kulturális mellékletének újságírónője könyvet írt nagyszüleiről. A Németországban nemrég megjelent Eine exklusive Liebe (Exkluzív szerelem) című riportregényben a szerző nagyszülei életének feltérképezése, az öngyilkosság napjának mozaikszerű összerakása mellett kísérletet tesz saját gyökerei felkutatására is. - Igyekeztem közelebb kerülni a magyar és a zsidó származásomhoz. Az identitásomban lévő lyukakat próbáltam betömködni - mondta lapunknak az 1971-es születésű szerző.

Az identitás bevallottan bonyolult dolog Adorján számára. Ha erről faggatják, első hallásra meghökkentő módon felel. Dán útlevele van, de dánul nem tud. Stockholmban született, apja magyar, anyja német. Magyarul csak "kutyanyelven" beszél. Miután hozzájuk került a nagyszülők ír terrierje, Johanna Münchenben élő családja kénytelen volt megtanulni e nyelven "kommunikálni" a kizárólag így értő ebbel. - Jó kis kutya - próbálták csillapítani Micit, kevés sikerrel. A végelgyengülésben elpusztult állat helyett Johanna zenész szüleinek időközben lett egy másik kutyájuk. "Jókisnek" hívják, de csak németül ért.

A korábban már színdarabot és filmforgatókönyvet is szerző Adorján elegáns, lenyűgöző, nagyvilági, ugyanakkor titokzatos embereknek írja le nagyszüleit, akik 1942 nyarán házasodtak össze Budapesten. Alig telt el két év, az ortopéd sebészként dolgozó Istvánt munkaszolgálatosként vitték el. A Johanna apjával éppen terhes Vera hamis papírokkal bujkált a németek és a nyilasok elől. A háborút túlélték, s 1945 után fogadták meg először, hogy nem beszélnek többet a megpróbáltatásaikról. A hetvenes évek elején a nagyszülők egyszer elmentek Mauthausenbe. A koncentrációs táborban tett vizitről Pista nagypapa bizarr akasztófahumorral annyit jegyzett meg: kényelmesebb volt kocsival odamenni, mint anno gyalog, erőltetett menetben.

Másodszorra 1956 után fogadtak felejtést. Miután két gyermekükkel Dániába menekültek, az életük végéig magázódó, láncdohányos házaspár sosem hozta szóba, hogy zsidóként és kommunistaként milyen volt az életük az ötvenes évek Magyarországában. Egyre vastagabb falat húztak múltjuk köré, amelyben megtalálható a XX. század magyar történelmének sok tragédiája. Amikor egyszer nagyon unszolták, ugyan meséljen már valamit a Rákosi-korszakról, az indulatait csak vezetés közben szabadjára engedő nagypapa elárulta, hogy frontsebészként megjárta a koreai háborút. Az északi oldalon létrehozott magyar kórházban operált. Amilyen őszinte nyíltsággal ír nagyszüleiről a könyvhöz számos családi barátot meginterjúvoló, Budapesten, Koppenhágában és Párizsban is "nyomozó" újságírónő, interjú közben legalább annyira nehéz őt szóra bírni. Zárkózottságát azzal indokolja: amit el akart mondani, azt papírra vetette. Minden nem tartozik az olvasókra, ezért nincsenek fotók se a könyvben. Az alacsony termetű, szemöldökét jó magasan kihúzó Johannáról nehéz elhinni, hogy nagyon temperamentumos is tud lenni. Többektől hallja, "magyaros" vérmérsékletében a nagymamájára hasonlít. S ha egy füstös terembe lép, nem rohan szellőztetni. A dohányszag mindig azt az illatot juttatja eszébe, amely a szenvedélyesen cigarettázó Verát lengte körbe.

Johanna Adorján