Állam, főváros egyet akar

2010. január elsején a tervek szerint megnyitja kapuit a Fővárosi Roma Kulturális Központ a Dekoratőriskola volt épületében, amelyet hamarosan állami támogatással kezdenek el felújítani.

Fővárosi, de egyes területeken országos feladatokat is ellátó intézményként fog működni a jövő évtől a Fővárosi Roma Kulturális Központ, amelyet az állam és a főváros közösen finanszíroz - jelentette be tegnap az egykori Dekoratőriskola Szentkirályi utcai épületé-
ben tartott sajtótájékoztatón Demszky Gábor főpolgármester, Horváth Csaba alpolgármester és Kiss Péter kancelláriaminiszter. A napokban elfogadott kormányhatározat értelmében a fővárosi tulajdonban lévő, több mint kétezer négyzetméteres épület felújítására, átalakítására 900 millió forintot biztosít az állam. A tervek szerint áprilisban-májusban megindul a közbeszerzési eljárás, a felújítást pedig még az idén befejezik, hogy a központ már 2010 januárjától megnyithassa kapuit.

A működtetésről is született döntés: a főváros, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint a Miniszterelnöki Hivatal évi száz-százmillió forinttal járul hozzá az üzemeltetéshez - Horváth Csaba szerint nem határozott időre kötik a támogatási szerződéseket, a minimum háromszázmillió forintot minden évben megkapja majd a központ.

Szükség is lesz rá, hiszen olyan intézményt szeretnének létrehozni, amely nemcsak bemutatja a már meglévő roma kulturális értékeket, hanem abban is segít, hogy új alkotások szülessenek. Az eredeti tervek szerint egy országos központ jött volna létre, amely fővárosi feladatokat is ellátott volna (közszolgáltatási szerződés alapján), ám végül fordított helyzet állt elő: a fővárosi intézményben vásárol országos szintű szolgáltatást (például kulturális programot, képzést, tehetséggondozást) az állam a két említett tárcán keresztül. A korábbi elképzelés a szakmai munka tekintetében is több ponton módosult, például kiállítóhelyként működik majd a központ, de múzeumként nem. Az intézmény vezetőjét hamarosan pályázat útján választják ki, így részletes program még nincs, de anynyi már tudható, hogy a központ elsősorban befogadó jellegű intézmény lesz: kulturális eseményeket (koncertek, színházi előadások, kiállítások stb.) rendez és finanszíroz majd. Ezenkívül kiemelt figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra, lesznek ösztöndíjprogramok, illetve oktatási feladatokat is ellátnak, kulturális képzésekre koncentrálva.

A korábban önállóan működő, fővárosi fenntartású Napházat és a Romano Khert is beolvasztják az új központba, feladataik megtartása mellett.

Az egykori Dekoratőriskolát alakítják át
Az egykori Dekoratőriskolát alakítják át
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.