A nap kritikája (Zappe): Fél ló, fél ember
Mihail Ugarov 2000-ben született darabjában - magyarul Ilja Iljics halála címmel olvasható Teller Katalin fordításában (Orosz népi posta, Európa, 2005) - a XX-XXI. századra is kiterjesztve, általános filozófiai kérdéssé tágítja és egyszerűsíti az oblomovi magatartást. A nem cselekvést, durvábban lustaságot, tehetetlenkedést az emberi teljesség kifejeződéseként fogja föl. Szerinte minden cselekvés, minden életbeli törekvés részeire tördeli a személyiséget, a világban csupa embertöredék szaladgál, egyedül ő, a semmittevő Oblomov tesz kísérletet személyisége teljességének megőrzésére, megvalósítására, ami életébe kerül.
Szinte reménytelen drámai alaphelyzet, nemcsak azért, mert az első jelenetben a címszereplő és az orvos párbeszédéből a néző számára mindez kiderül, csak a tudós elmegyógyásznak kell a darab végéig várnia, hogy fölismerje, hanem mert színtiszta elméleti absztrakció, a közkeletű elidegenedéselméletek gondolatilag igen vékonyan, közhelyesen felvázolt variációja, s ráadásul elég kevés közük van hozzá az eredeti regényből vett motívumoknak, történéseknek, jeleneteknek. A cselekmény éppúgy lötyög ebben az elméleti konstrukcióban, mint a szövegek többsége.
A lengyel rendező, Andrzej Bubien viszont nagy szorgalommal és találékonysággal hozza színre a töredékesség, töredezettség jelzéseit. Anita Bojarska díszletének bal oldalát múltidéző fal, jobb felét funkcionálisan csupasz garázsajtóféle foglalja el, középen koszos üvegfal áll, amelyet olykor fehér védőruhás egészségügyi alakulat tisztogat, nem nagy eredménnyel. Oblomov egy könyvekkel borított sufniszerűségben húzza meg magát. Hevesebb jelenetekben a könyveket szétszórják, utána a tánckar Katona Gábor elidegenedést illusztráló koreográfiája részeként hatékonyan takarít. A játéktérben több letört szoborfej van szétszórva, az üvegfal mögött nagyobb torzók várakoznak, hogy néha előretolják őket. Egy ló hátsó fele a hozzá tartozó fél posztamenssel együtt időnként átgördül a színen.
A meghasadtság jelzése az is, hogy a rendező megkettőzi Oblomov szerelmét, a furcsa, tehát különlegesnek vélt férfiú megmentésén fáradozó bájos Olga Iljinszkaját Szűcs Kata játssza, de helyette Bellini Casta Divájával Kriszta Kinga énekesnő bűvöli a lehetetlenül viselkedő alakot. A teljes emberség programját öntudatosan valló Oblomovot különben Trill Zsolt gyermeteg léleknek, nagyra nőtt kisiskolásnak ábrázolja. Kitűnő színész lévén, ezt igen szuggesztíven teszi, ám bravúrosan variált artikulációjával a debreceni színház légtere sokszor nem tud megküzdeni. A tevékeny, céltudatos német kapitalistát, Stolzot Tóth Lászlónak sikerül a feltétlen szükségesnél is semmilyenebbre formálnia, Györgyi Anna az örökbuzgó házvezetőnő szerető gondoskodásába belecsempész némi sátáni színt, Mercs János energikusan handabandázza el a doktor szerepét. Bakota Árpád, akire Anita Bojarska az első részben valamiért kétszáz évvel ezelőtti orosz úri viseletet, parókát, kabátot, piros sarkú lakkcipőt adott, meggyőzően adja az agresszíven lusta szolgát.
Az est vége felé két hatalmas csizmából, a már említett fél lóból és egy félfejű férfi felsőtestből összerótt szoborszörnyet görgetnek előre. Nem tudni, a rendező Oblomov teljességteóriáját vagy a darabot, netán az előadást véleményezi - amely egyébként ott lesz Pécsett az országos színházi találkozón is.
