A nyolcvanas években, vagyis az őskorban az Írószövetség KISZ-es szervezeteként jött létre, és a Fiatal Írók József Attila Köre (FIJAK) nevet vette föl. Leginkább az lett volna a célja, hogy lenyugtassa a lázongásra hajlamos fiatal írógenerációt, és egyúttal - az akkori receptek szerint - a háttérbe is szorítsa őket. A politikai kontrollból végül esztétikai fordulat lett, a szervezet pedig '89-re elhagyhatta a "fiatal írók" kissé lekezelő megnevezést.

- Egy generáció emancipációját végezte el - foglalta öszsze Gács Anna, a JAK-füzetek egykori szerkesztője az írószervezet legfontosabb eredményét. A nagyon erős nimbusszal rendelkező könyvsorozat ugyanis nem csupán a kellő időben segítette megjelenéshez a ma már meghatározó írókat, hanem iskolaként is szolgált. Bevezetésként az irodalmi életbe. Bár a tizenvalahányadik kötetnél, amikor a példányszám ezerszáz darabra "süllyedt", még az is felmerült, hogy abbahagyják a sorozatot. Nem tették.

Sértődésre igazából ma lenne okuk a bemutatkozó szerzőknek, hiszen a 150. kötetnél is túljutó füzetek ma jobbára kétszáz példány körül jelennek meg. A kereskedőkkel folytatott örökös harc viszont részben megoldódott: a Líra és Lant lett a sorozat hivatalos terjesztője - tájékoztatta a jelenlévőket Gerevich András, a JAK jelenlegi elnöke. Az első kötetek megjelenése már azért is kardinális kérdés, mert az új szerzők felbukkanásán múlik az irodalom jövője egy olyan közegben, amely a kísérletezést, a friss hangokat is a piac követelményeihez igazítaná. Vagyis csak azt vállalja be, ami eladható, holott épp a debütkötetesek iránt kellene leginkább türelmet tanúsítani: a szépirodalomban hosszú az út a saját olvasóközönség kialakulásáig.

Az irodalmi élet napi rutinjának elsajátítását szolgálták a híres-hírhedt tatai, majd szigligeti írótáborok, a műfordítókkal való állandó kapcsolattartás és egy világirodalmi sorozat elindítása is. A békeidők nosztalgiája a jelen felé közeledve azonban egyre keserűbbé vált. Szóba került az Irodalmi Kerekasztal létrehozása, megszűnése, majd Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület néven való felélesztése. Az egyesület lenne hivatott a könyvtári kölcsönzésekből befolyó jogdíjak begyűjtésére és kezelésére.

A jövő ugyanis a könyvtárakban van. Ha sikerül feléleszteni a ma jobbára alvó rendszert, feltölteni kortárs művekkel (hiszen manapság itt is jobbára a piacképes művek beszerzésére törekednek), az nem csupán a kiadóknak jelentene biztos támogatást, hanem az íróknak is nagyobb nyugalmat. Sosem volt még annyira érvényes a mondás, mint ma: a könyvből minden szereplő megél, csak épp az író nem. Az irodalmi lobbi gyengeségét azonban mi sem jelzi jobban, hogy a tavalyi parlamenti szavazáson mindössze egy vokson múlott, hogy 2009-ben elkezdődjön végre a kölcsönzésekért járó jogdíjak kifizetése. A politikai akarat azonban 2012-re tolta a rendszer startját (2011 az adatgyűjtés éve lesz), vázolta fel a nem túl rózsás helyzetképet Menyhért Anna.

- A népszerű és rangos szerzők finnyás módon kiszálltak az érdekérvényesítésből - magyarázza Mészáros Sándor, egykori JAK-elnök, hogy miért nem volt képes az irodalom saját törvényi szabályozást kilobbizni magának. A filmeseknek azért sikerülhetett, mert a legnevesebb rendezők nem bíz-ták a szervezetekre a munka oroszlánrészét, hanem maguk szálltak be a buliba. Az irodalmi intézmények így az állami pazarlás és a szűkmarkúság között tengetik életüket. A pazarlásra Mészáros csak egyetlen abszurd példát hozott fel: a milliárdos költségvetéssel dolgozó Nagy Könyv akció hatalmas csinnadrattával összeállított százas listájából egy krisztinavárosi, jobban szituált közkönyvtár mindössze 11-et tudott elővarázsolni.

A többit elnyelte a rendszer.