A győri egyetem területének szélén vagyunk. A campuson - szokták emlegetni ezt nagyvonalúan nálunk is egyre gyakrabban így, az összképben viszont valószínűleg csak kevesen látják meg a "kicsi Magyarországot": ami máshol az antikolt hagyomány és az anyagi, szellemi jólét magabiztos koncentrátumának látszik, az nálunk csak egy vékony hártya, amely alatt pénztelenség, a zavaros múlt és leginkább sok-sok bizonytalanság kavarog. A felsőoktatás mai élet-halál harcában az egyetemmé tuningolt Széchenyi is megpróbál nem hátrányba kerülni. Új szakokat indított, miközben még mindig Hofer Miklós múltból örökölt, és reménytelenül pusztuló betonépületei szúrnak leginkább szemet - ennek apró és optimista ellenpontja most az új műteremház a sportcsarnok túloldalán.

Nem oktatási vagy hivatali épület, nem munkahely, inkább mindez egyszerre. És ami még fontosabb: akik tervezték, benne is élnek. Mások mellett ugyanis a tervezők, Bodrossy Attila (a korábbi tanszékvezető) és Czigány Tamás (a jelenlegi tanszékvezető) itt tanítanak. Ennek megfelelően született ez a háromszintes, egyszerre puritán, célorientált, mégis szerelemgyerek épület. A kevés hallgató miatt a hangulat családias lehet, gyakorlatilag csak enni és aludni kell kilépni innen: más-más szinten, de az előadók, a tanszék és a műterem összefüggő egységet képez.

Kívülről mindez mégis két tömbben jelenik meg. A kissé amorf (a fenti tervezőlabor különleges bevilágításához alkalmazkodó) és tömör hátsó épület mint egy esztétikai pajzsot tartja maga előtt az üvegtéglákkal borított elsőt. Fizetni kellett ezért ugyan némi árat - a középső szintre került tanszéken kényszerűen több ablak is a szomszédság egy méterre lévő üvegfalára kénytelen nézni -, mégis úgy látszik, megérte. Az üveghomlokzaton hol a napfény játszik káprázatot, hol a lépcsőház pirosa dereng át, és más-más ritmust erősít fekete keretezésük, illetve a szétszórt csapóablakok. (Azt a piros-fekete párost egyébként Czigány Tamás más győri épületében is megtalálhatjuk.)

A két, teljesen különböző tömböt keskeny nyaktag köti össze, legfölül diszkrét, kutyaólszerű kiugróval. Ennek képe elölről kissé bezavar, valahová viszont el kellett rejteni a felső szint légkondicionálóját (erre a többi szinten nem tellett), oldalról viszont már beépül a konstrukcióba - az üveges front innen olyan, mint egy alig kihúzott/majdnem becsukott fiók. Tartozik még az épülethez egy japánosan egyszerű földszinti terasz, és ha körbejárjuk, azt is láthatjuk, tömegével kissé kellemetlen helyzetbe hozza a mögötte lévő utca legközelebbi családi házát, mégis az erős benti hangulata marad meg belőle a legemlékezetesebben. Ugyan egy lélek sem volt arra, amikor ott jártam, most mégis hallgatókkal és legalább annyi tanárral benépesítve látom magam előtt. Ja, és nem tudom, miért, de azt gondolom, jól érzik magukat.

Puritán, célorientált, mégis szerelemgyerek-épület