A hazai futballpályák nézőterén is rendszerváltás történt valamikor 1989 után: akkortól jelentek meg az ultrák, s egészen új szurkolói kultúrát honosítottak meg. A Balassi Bálint Intézetben, a Budapestről szóló előadások egyikén Mészáros Csaba mesélt az új típusú szurkolói folklórral kapcsolatos megfigyeléseiről.

Az első ultra szurkolói közösség a Kispest Honvéd lelátóin tűnt fel 1991-ben, ekkor "szakítottak a vadkeleti stílussal", ahogy azt a kispestiek honlapjukon írják. A Honvéd-Sampdoria-meccsen a Sampdoria-szurkolóktól testközelből is láthatták, hogyan kell "ultra módon" buzdítani a csapatot. Ugyanígy tanulták az újpestiek ekkortájt egy Újpest-Napoli-meccsen a vérmesebb stílust. Ennyiből is kitűnik, hogy a radikálisabb magyar szurkolói közösségekre elsősorban olasz példák hatottak. Ugyanez figyelhető meg a Vasasnál is. A Fradi legkeményebb szurkolói köre, a Green Monsters 1995-től jegyzi magát, a másik, mérsékeltebb, s kinyilvánítottan angol szurkolói hagyományokat követő fradis társaság, a Seven Side 2001-től.

A hagyományos Fradi-himnusz, mely szerint "száz kisleány, száz gólra vár" ártatlan dalocska azokhoz képest, amelyeket ma a lelátókon énekelnek. A nézőtéren nem "kisleányok" ülnek (állnak), a magatartást egyre inkább az agresszív ultra stílus határozza meg. A régi vágású drukkerek hangját alig hallani. El is maradnak a meccsekről. Az ultrák által énekelt dalok pedig idegenek a magyar hagyományoktól - mondja Mészáros -, szinte mind olaszból vagy angolból vett másolatok. Tehát idegen dallamra íródott, sok emotív szót (éóóó) és idegen kifejezést (pl. forza) tartalmazó szövegek. Régen a szurkolói dalok mindegyikében volt valamilyen narratív szál, mint például ebben az 1930-as évekből való Fradi-nótában: "Kitették a nagy kupát az asztalra, / Szegény Újpest véges-végig siratja. / Most látszik meg, ki az igazi árva, / Tizenegy gól zokog a kapujába." Ez még valamiről, nevezetesen a sportról szólt. Ma már nem fontos a dalnak valamiről szólnia - pláne a sportról. Például az "Auschwitzba indul a vonat..." kezdetű opusz kőkemény rasszista szöveg - bár a narratív szál még megvan benne.

A szurkolók poétikai fegyvertárában megfigyelhető bizonyos műfaji változatosság. Vannak például egyszerű frázisok, melyekkel az ellenfél játékosát (Földet rá!), a bírót és segítőit (Három hülye!) vagy az ellenfél csapatát, edzőjét, székhelyét gúnyolják (Kispest, Újpest, Angyalföld, mind a három cigányföld!). Vannak felelgetős szövegek (Ki a jobb? Magyarok!), ugrálósok (Ki nem ugrál, nem fradista, hej, hej!), ismert slágerre "költött" formadalok (Mocskos Fradi, salalalala), sőt régebben népdalokra és mozgalmi dalokra is (pl. Csepelen) találtak ki efféléket. A szurkolói írásbeliségben, a transzparenseken jelmondatok, feliratok tűnnek fel: Egy szó mint Side!; Mióta megszülettem, érte élek, Kispest nélkül nincs a Földön élet!

Az ultrásodás hatására megújult a szurkolói kelléktár is. Feltűntek a drapik (hatalmas felületű, feliratos vásznak, melyek egy egész szektort beborítanak), a lengetősök, a sálak, a füstölők, megjelentek a nézőtéri koreográfiák és fogalommá vált "a kanyar", vagyis a kapuk mögötti lelátórész mint az ultrák helye. Az oldallelátó (a side) ugyanakkor a mérsékeltebbeké maradt.

Mint Mészáros Csaba említette, egy-egy nagy afterparti, vagyis meccset követő verekedés után nemcsak a sérülteket ápolják, hanem e nagy bunyók emlékét is, melyek egyfajta epikai hagyományként jelennek meg a budapesti szurkolói folklórban. A honlapokon pedig jegyzőkönyvek olvashatók arról, hogyan szerepelt a csapat. Nem a pályán, hanem a lelátón.

Szakítottak a vadkeleti stílussal