Hogy miképpen röppen egy elhajított síbot az apa kabátujjába, krisztusi pózba feszítve a különben is üldözött, kiszolgáltatott családfőt, azt hagyjuk. Érdekesebb, hogyan lehet ebben a helyzetben elfogyasztani egy kupica vodkát. Precízen kiszámított, gondosan kivitelezett mozgássorral (ha van az ömlesztett színlapoknak valami logikájuk, akkor Alekszadr Guszarov lehet az, aki végrehajtja). Szájával két combja közé ügyeskedi az üveget, foggal kihúzza a dugót, egyik kezével a földre helyez egy kupicát, majd hihetetlen pontos célzással belecsorgatja az italt, hasra fekve, fogai közé kapja a poharat, végül hátára fordulva kiissza. A képtelenség és a logikus cselekvés egyformán mulatságos. A vaksors és az emberi elme örök küzdelmének tömör ábrázolása - mondhatnánk, ha mindenképpen meg kellene ideologizálnunk, miért arat fergeteges sikert a szentpétervári Teatr Licedei (amikor még tudtuk az orosz nevek magyar átírásának szabályait, bizonyára Tyeatr Licegyeinek írtuk volna) a világon mindenütt, ahol fellép.

A produkciót, amellyel az együttes a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Thália Színházban vidította a publikumot, az Adams family orosz változatának ígéretével reklámozzák. Valóban két rettenetesnek látszó szülő és négy vásott kölyök bohóckodik virtuózan, mozog akrobatikusan, és színészkedik elragadón több mint másfél órán át szavak nélkül. Sőt tulajdonképpen heten vannak, mint a gonoszok, hisz az anya hatalmas pocakkal tolatja végig a bravúros tréfákat (bizonyára Olga Jeliszejeva az, aki zseniális humorral gimnasztikáztatja a hatalmas terhet). A groteszk figurák, borzas frizurák, tarka jelmezek, a szétvert, lepusztított környezet azonban csak keret, amelybe minden belefér, ami csak trükkös, cseles, humoros, vicces elképzelhető a világon. Ősi bohóctréfák, hagyományos maszkok, fehér arcok, vörös szájak, éles kontúrok XX-XXI. századi szélsőséges patentekkel, torzságokkal és rútságokkal váltakoznak. A cirkuszi hagyományból semmit sem szégyellnek. Van önműködő zongora és karmester-paródia, magától ürülő-telő söröskrigli és lövésre lehulló kopasz csirke. Minden akkor és úgy, ahogy kell. Egy idő után a nézőkkel való pimaszkodás, froclizás, fröcskölődés és hajborzolás is csak örömet okoz a rivaldán innen.

A karikírozva megrajzolt családi viszonyok, a mindenoldalú agresszió, a tudat mélyéről feltörő indulatok, a feneketlen gonoszságot sejtető akciók, a folyton távozni készülő apa ügyeskedése és szerencsétlenkedése, a hirtelen szüléssel fenyegetőző anya vezérkedése, a fizikai erőszakot valószerűtlen ötletességgel és rendíthetetlen következetességgel alkalmazó gyerekek gaztettei éppúgy csak alkalmak az elszabadultan játékos, a fékezhetetlenül mókás, az agresszíven derült jókedv mutogatására, mint a látszólag érzelmes, könnyfacsaró befejezés. Gyermek megszületik, apa megtér, mindenki boldog. De annyira, hogy a magasból elképzelhetetlen mennyiségű szerpentin zuhog a színpadra, amit a széktámlákon macskaként közlekedő játékosok ráhúznak a nézőkre, akik boldogan gabalyodnak bele a rengeteg papírcsíkba, és amikor végül le kell tépdesniük magukról, csak azért bánatosak, mert távozniuk kell. Bár vigaszul a ruhatár előtt megvásárolhatók az együttes videokazettái, plakátjai, képeskönyve, kitűzője.

Igazi fesztiválprodukció - talán üzletnek is elmegy.

Igazi fesztiválprodukció