Ha lesz még villany...
- A bulvár nemes egyszerűséggel "halállistaként" aposztrofálta legutóbbi döntését...
- Szerintem az a jó, ha egy vezető konkrét, határozott igeneket és nemeket mond. Még akkor is, ha ezt kegyetlenségnek, vagy akár halállistának nevezi a sajtó. Ezekért a döntésekért mindig vállalom a felelősséget, hiszen az én ízlésemet tükrözik. Azt is tudom, hogy ezek nem megkérdőjelezhetetlen igazságok, de ha pontos elképzeléseim vannak a színházról, a társulatról, akkor a kellemetlen velejárókat is meg kell tennem. Nem hiszek a mismásolásban, az egész ország arról szól, hogy mindenki megpróbál mindent elkenni. Félreértés ne essék - ez nekem sem jó. Amikor emberekről, sorsokról döntök, egyetlen szilárd szempontom: a színház érdeke.
- De az elküldöttek - adott esetben - kulcsszerepet játszanak egy-egy előadásban...
- ... vagyis nem lehet azt mondani, hogy nem próbáltam ki őket.
- Válsággal, megszorításokkal, pénzzel vagy posztóval hozható összefüggésbe, hogy el kellett küldenie az embereket?
- Nem. Ez száz százalékban az én döntésem.
- Azt mondta, azért választott maga mellé vérprofi gazdasági igazgatót, hogy leállítsa, ha nagyon elvetné a sulykot. Csak halkan jegyzem meg, hogy magát azért elég nehéz lehet leállítani.
- Le sem kell állítania, ugyanis elég, ha Judit - Hegedűs Judit, a Nemzeti Színház gazdasági igazgatója - azt mondja: erre ennyi van, és kész. Én is csak halkan jegyzem meg, hogy nem voltam mindig a Nemzeti igazgatója. Dolgoztam eleget mindenfelé, ahol sosem volt dögivel a pénz, de a neveltetésem sem arról szólt, hogy hőbörögjek, ha nem jut több. És elárulok egy nagy titkot: művészetet érintő kompromisszumot anyagiak miatt soha nem kellett kötnöm. Azért ebből nem akarok ideológiát gyártani, nem mondom, hogy nem lenne jó úgy dolgozni, hogy a pénz nem számít. Viszont nagy kérdés, hogy akkor az embernek eszébe jutna-e egyáltalán valami...
- Úgy érti, a muszáj még inspiráló tényező is lehet?
- Úgy gondolom, hogy egy színházat csak így lehet vezetni, vagyis amennyi van, azt kell hatékonyan, átgondoltan elkölteni. Nota bene ez egy családi kasszára is vonatkozik.
- Tavaly, a kezdet kezdetén azt mondta, tök mindegy, ki ül be ebbe az igazgatói székbe, az mindenképpen kapni fog a pofájára...
- Így igaz, és ahhoz képest nem is kaptam olyan nagy lapáttal. Nekem úgy alakult az életem, amióta csak dolgozom, hogy engem vagy imádnak, vagy gyűlölnek, vagy elfogadnak, vagy a végletekig elutasítanak, de nem ez a legfontosabb, ha: jönnek az emberek a Nemzetibe. Nincs nézőproblémánk, adja az ég, hogy ez így is maradjon. Megpróbáltam nyitott, sokszínű színházat csinálni, amelynek talán hatása lehet a közgondolkozásra, arra, hogy sok minden megfér egymás mellett, ami ugyanolyan értékű. Van felolvasó színház, a Nemzetközi Színházi Fesztivál, volt Park-bemutató a múlt héten, Valló csinálta az Atáliát, de közben műsoron van a Vesztegzár, a János vitéz, Vassza Zseleznova Zsótér rendezésében - iszonyú széles skálán lehet választani. Nem mondom, hogy nincsenek végletes vélemények, de egy művészi alkotásnak mi lehet más a dolga, mint hogy végletesen fölkavarja a nézőket, hogy gondolkodjanak, beszéljenek róla. Az, hogy itthon milyen a vitatkozási vagy véleményezési kultúra, megint más kérdés. És azt, hogy mindenki dögöljön meg, aki mást gondol - talán majd kinőjük egyszer...
- Áruljuk el az olvasónak, hogy beszélgetésünk időpontja: csütörtök dél. Lehet, hogy mire ez az interjú megjelenik, már egészen más a helyzet és a fölállás Magyarországon.
- Ha a bizonytalanság határozná meg, hogy az ember dolgozik vagy nem, akkor ebben az országban nem lenne érdemes hozzáfogni semmihez. Nem mondom, hogy engem mint állampolgárt nem érdekel, hogy ki lesz a miniszterelnök, hogy lesz-e előre hozott választás, de nem foglalkozom vele. Igyekszem úgy dolgozni, hogy végre senki se gondolja, hogy ez egy politikai állás.
- A tulajdonosi struktúra miatt nehéz elfelejteni...
- Ha így vesszük, akkor ez minden kulturális intézményre igaz.
- Ha véletlenül úgy alakul, hogy egy következő kormány és a vele járó garnitúra - amelyik nyilván befolyásolja majd a jövő kulturális életét - azt mondja majd: köszönjük szépen, direktor úr, ennyi volt... erre az esetre van terve?
- Ez benne van a pakliban. Akkor is benne volt, amikor megpályáztam az igazgatóságot. Ebből a székből végletes véleményeket generál, aki benne ül. Ha ilyen helyzet adódik, akkor, remélem, normálisan és elegánsan fogom végigcsinálni. De biztos, hogy nagyon rossz lesz, és nem tudom, hogyan fogom lelkileg elviselni. Amúgy persze van elképzelésem erre az esetre is. Elég sok külföldi meghívásom van, úgyhogy talán elmegyek innen. Amivel nincsen semmi baj, manapság megszokott az ilyesmi.
- Talán épp ez a baj, hogy valóban megszokott: a tehetséges emberek elhúznak külföldre. Mit gondol, az utolsó leoltja majd a villanyt?
- Ha lesz még villany egyáltalán...
- Igazgat, rendez, operát visz színpadra, játszik, fest - reneszánsz embernek, sokoldalú tehetségnek tartják, mondják: polihisztor...
- Vagy az öcsémet idézve: polihiszti...
- Mit rendez legközelebb?
- Bánk bán Juniort júliusban Szentendrén, csak fiatalokkal, s ez beépül majd a Gobbi Hilda Színpad repertoárjába ősztől.
- Meg lesznek lepve a nézők?
- Én mindig úgy érzem, hogy amit csinálok, az végtelenül egyszerű, hétköznapi gondolkodással létrehozott előadás. És nem értem, miért van belőle ilyen nagy cécó...
