Dracula után szabadon
A Dracula után vélhetően efféle képet dobna ki Erdélyről a képkereső. Pedig a regény városban játszódik, és minden ízében meghaladja a tündérkert hagyományát. Később kiderül, hogy a borító Jean Mattern-nek, a Gallimard szerkesztőjének sem igazán tetszik. Akkor miért? Miért ilyen erősek az előítéletek?
Hazudnék, ha azt írnám, hogy A kortárs szépirodalom esélyei Európában címet viselő szombat délelőtti kerekasztal-beszélgetés megnyugtató választ adott a borító által felvetett kérdésre. Pedig nem akárkik ültek az asztal mellett: a legrangosabb német (Suhrkamp) és francia (Gallimard) mellett a spanyol, horvát, lengyel és dán szerkesztők fogadták el a budapesti Magvető Kiadó meghívását. Mattern nem is köntörfalazott: a magyar íróknak számos tévképzettel kell megküzdeniük egy olyan közegben, amely gyakorta összecseréli Bukarestet Budapesttel. Szlovéniát Szlovákiával és Esterházyról is legelőször a Dreyfus-per dicstelen kapitánya jut az eszébe. (Az Esterházy család "viselt" dolgait leíró Harmonia Caelestis talán ezért is érhetett meg utánnyomást, egyedüliként a magyar kiadványok közül.) Ugyanakkor látnunk kell, hogy a külföldi rangos kiadók nem nemzeti irodalmakban, hanem szerzőkben gondolkodnak. Nekik Nádast, Krasznahorkait, Szabó Magdát kell eladniuk, és nem
a magyar irodalmat. S mindezt a populáris irodalom nyomása alatt, amely mindent bevethet: látványos reklámkampányokat, a dömping elsöprő erejét.
A meghatározás problémái mellett (legtöbbször csak az ösztöneikre, megérzéseikre hallgathatnak, hogy mi is igazán a szépirodalom) az értékesítés módszereit is át kell gondolni. A szépirodalom finom, kényes áru, amely jóval intimebb kapcsolatot feltételez eladó és fogyasztó között. És a mai kiadóknak nemcsak az jelent égető gondot, hogy megtalálják az új generációkat megszólító, friss szerzőket, hanem maguknak kell megkeresniük a művek olvasóit is. Egy olyan generáció közül, amely hamarabb választja idolnak a film és a könnyűzene sztárjait.
- Úgy nőnek fel nemzedékek, végeznek el egyetemet, hogy fogalmuk sincs, ki volt Proust - mondja Jaume Vallcorba, a spanyol Acantilado kiadó képviselője. A csökkent presztízst mi sem jelzi jobban, mint hogy az euró bankóin véletlenül sem találunk írót, pedig lenne miből válogatni. A tévén és az angolszász lektűrökön edződő nyilvánosság figyelmét egyre nehezebb az értékesebb szerzők felé fordítani, pláne ha az a "kisebb" irodalmak felől érkezik. S mindezt egy olyan túlterhelt közegben, ahol a könyv csak néhány hónapig él a könyvesboltok polcain, majd lekerül az új címek rohamai miatt.
- Egyre nagyobb hangsúlyt kap a kiadói munkában a személyes elhivatottság - mondja Morcsányi Géza, a Magvető igazgatója. Jobban kell bízniuk a szerzőikben, hogy azok megtalálják a maguk olvasótáborát. Persze minden intézményi segítség jól jöhet. A franciák a multiktól független könyvesboltokban bíznak, mások a könyvtárak visszatérő erejében. A gazdasági válság hatására Amerikában megnőtt a könyvtárlátogatók száma, és Franciaországban talán a könyvkiadást viselte meg legkevésbé a krízis. Mintha mindenki rájött volna: a könyv a legolcsóbb és legtartalmasabb kulturális szórakozás.
