Főleg a profil. Mert emlékházak, kegyhelyek addig is léteztek, de összevont, minden nagy író relikviáit őrző, kvázi kombinát nem. S míg a magyar látogatónak száz-százötven éve volt, hogy beszokjon a történeti, képzőművészeti, néprajzi és iparművészeti nemzeti múzeumokba, össznemzeti irodalomtörténeti tárhoz nem szokhatott. Láttuk sokáig a magyartanárok múzeumának is, amelyben fakult fényképek, kézbe nem vehető szép, régi kötetek és belelapozni tilos naplók szemléltetnek a tanulóifjúságnak, és ez a torzkép is meglehetősen lassan változott.

A magamfajta akkor fedezte fel lelkesedve, hogy itt valami más is történik, amikor - ennek is már negyven éve - az irodalmi múzeum mecenálni kezdett. A hatvanas évtized legendás grafikai aranykorát gyarapította és befolyásolta literális institútumhoz méltó módon, amikor illusztrációpályázatokat hirdetett és méltányolt a legkiválóbb magyar művészek részvételével. A nagyszerű Babits-, Madách- és egyéb kiállítások azonban még mindig éppoly keveset árultak el a gyűjteményekben és kutatószobákban folyó nélkülözhetetlen múzeumi alapmunkáról, mint az időközben megváltozott, életes és izgalmas kiállítások.

E. Csorba Csilla könyve három évtizednyi munka végkifejlete. Hetvenhétben, a centenáriumra jelent meg az a sajnálatosan aranyborítós, mert sajnálatosan papírkötésű és sajnálatosan házinyomda-minőségű tanulmánykötet, amelyben a művészettörténész először szedte rendszerbe "Ady száz arcát", amely a reprodukciók száma szerint akkor kilencvenhat volt. Most a kvantum száznégy, de nem ennyi a különbség. A különbséget a méltó album-formán kívül az a feldúsult és megtisztult filológiai érték adja, amely adatokat korrigál, hipotéziseket minősít tényekké és faktumokat erősít meg harminc év elteltével.

Írástudóknak ajánlott az a különleges szellemi élvezet, amelyet a milliméterek, évszámok, lelőhelyek és szereplők ismétlődő lajstroma, e szépen következetes leltárok olvasása kínál. S amelyekből kiolvasható a költő életrajza körülbelül egyesztendős korától a haláláig, szerkesztőségeitől számtalan szerelméig. Kiolvasható és látható a megöregedett képeket erősítő bőséges adattár és a lappangó adatokat kiegészítő pompás fotók együtteséből.

Ady - ez Csorba nagyon fontos tézise - tudatos főszereplő volt. Mai szemmel is káprázatos, hogy mennyire ügyelt a fényképeire és mennyire tudatosan terjesztette őket. Nemcsak az öltözködésben, a fotográfiában is csak a legjobbakkal dolgoztatott, előnytelen képeket széttépett, és olyan mennyiségben terjesztette, küldte, dedikálta és gyártatta a könyöklős, dacos, gondterhelt és szenvedő sztárportrékat, hogy azok az Ady-képet csaknem a versekhez hasonlóan gyarapították.

A mérhetetlen különbség és a mai párhuzam lehetetlensége az utóbbiban rejlik: a látvány mögött életmű volt. A fenti cím tehát korrigálandó: Ady Endre nem celeb, nem celebrity, hanem valódi celebritás volt.

Petőfi Irodalmi Múzeum, 240 oldal, 3990 forint