Blogbamondás
Ha elfogadjuk, hogy a "színháznak meg kell éreznie, és művészetében ki kell fejeznie a társadalomban érezhető trendeket és tendenciákat", akkor máris az egyik válasz közelében járunk. Az idézet az öt uniós ország öt színháza, köztük a budapesti Örkény közreműködésével tavaly lezajlott BLOGTXT Theaterfestival ismertetőjéből származik. A versennyel összekötött projekt keretében fiatal rendezők "fordították le" a színház nyelvére előre kiszemelt blogok legérdekesebbnek vélt részleteit. A Sebtolvaj töredékes, Zetor Leila sírva-nevetős és a Zsírember felettébb gusztustalan kalandjait megörökítő előadás havonta egyszer most is megy az Örkény Színházban. A főbb szerepekben: Bíró Kriszta, Für Anikó, Mácsai Pál és Széles László.
Sosem árt, ha a bloggerbe, azaz a webnapló szerzőjébe szorult némi exhibicionizmus. És bár e nélkül nem lehet meg egyetlen színész sem, a neten mégsem hemzsegnek a színészblogok. Rába Rolandé, Törköly Leventéé megszűnt, Bogdán Zsolt varázslatos mesenaplója jó ideje nem frissül. Alkalmi blogger volt nemrég a Literán Máté Gábor, korábban Kocsis Gergely vezetett "lusta blogot" a Trakhiszi nők próbái között. Megértem őket: egész napos próbák, majd előadás után ki az a mazochista, aki nekiáll, hogy kerek gondolatokkal örvendeztesse meg a munkája iránt érdeklődőket?
Például a Vígszínház művészei. A színház honlapjáról elérhető Vígblogban ugyanis Eszenyi Enikő felkérésére Danis Lídia, Hegedűs D. Géza, Juhász István, Lukács Sándor és Majsai-Nyilas Tünde bejegyzéseit olvashatjuk január vége óta. Jó kezdőcsapat: más-más korosztályba tartozó, a színházról is eltérő módokon gondolkodó művészek, ráadásul "közteherviselésük" révén az írás nem válik nyomasztó kényszerré. Juhász István hősies feladatot vállalt magára azzal, hogy a Vígszínházat a pincétől a padlásig bemutatja - szépszámú hozzászólás igazolja döntése helyességét. A kedvenceim mégis Hegedűs D. Géza - a színész maga választotta rovatcímét idézve - "menetrend" szerint érkező bejegyzései, melyek egy szellemes és művelt, nemcsak a színpadi világra megrögzötten kíváncsi ember arcélét rajzolják elénk.
A Vígblog elindításával igen tisztességes hátsó szándékai vannak a színházvezetésnek: joggal remélhetik, hogy ezt olvasva olyanok is kiruccannak a színházba, akik eddig a virtuális világokat preferálták. A módszerrel a Vígénél kevésbé patinás társulatok is élnek. A Bodó Viktor kormányozta Szputnyik Hajózási Társaság minden új vállalkozásával önálló blogoldalt indít útjára, ahol az előadáshoz kapcsolódó videók, szövegek, kritikák és sok más információ olvasható és kommentelhető. A legújabb akcióik révén lassacskán újra kirajzolódó Krétakör honlapjának blogoszférába költözése is tudatos döntés eredménye: a közönséggel ápolt kapcsolat új formát ölt a blog interaktivitása révén.
A gondolatait másokkal megosztani nem rest néző maga is indíthat blogot, ahol kritikusi körmeit szabadon próbálgathatja gyanútlan áldozatain. A becenevek mögé rejtőző szerzők a hivatásos ítészeknél jóval keményebb bírálatokat hoznak. Ráadásul a legtágabban értik választott témájukat: az egyik naplóban élénk vitát váltott ki a Nemzeti Színház büféjéről tett bejegyzés. És hogy mi köze ennek a világszerte visszaszoruló kulturális újságíráshoz? A brit Guardian online változatában neves kritikusok jó ideje rövid naplóbejegyzésekben számolnak be az őket aktuálisan foglalkoztató színházi témákról. Csupa olyasmiről, amiről van publikus véleményük, ám a blogoszférán kívül nincs lehetőségük másutt beszélni róla.
Mert a színikritikus természetesen jóval többet lát annál, mint amit megír. Azokról az előadásokról is szólnak például Csáki Judit e heti netnaplójegyzetei a Literán, melyekből végül nem lesz önálló cikk. Ő azt mondja, először és utoljára vállalt ilyen feladatot. Más viszont nemcsak emlékezni, hanem emlékeztetni is akar az évi több száz megtekintett előadásra. Mint például egy másik kritikus, Stuber Andrea, aki ötödik éve teszi nyilvánossá bejegyzéseit. Nemrég írta, hogy előadásról hazafelé menet egy színházi ismerőssel találkozott: "kérdezte, honnan jövök, mit láttam, milyen volt, de aztán kvázi legyintett, mondta: Majd elolvassuk holnap..."
