Julie a területileg Skóciához tartozó, de mégis külön világként számon tartott Külső-Hebridákról, a nyugati parttól néhány tucat mérföldre lévő Észak-Uist szigetéről származik.

- Alig ezernégyszáz ember él a szigeten. Talán ez az utolsó hely a földön, ahol a helyiek anyanyelvként a mindennapokban is a gaelicet, és nem az angolt használják. Észak-Uist alapvetően egy dombokat, hegyeket nélkülöző, lapos, és ezért igencsak szélfútta vidék. Mégis, számomra a világ egyik legszebb helye - meséli a tőle megszokott mosollyal, kedves hanglejtéssel a mondataiban.

A skót gaelic, azaz gáidhlig nyelv - hasonlóan a skót szoknyához és dudához - sokáig tiltott volt, köszönhetően a Brit Birodalom skót-angol viszályai és azok (a skótokra nézve szerencsétlen) kimenetele miatt. Úgy tűnt, hogy a gaelic nyelv el is tűnik, egyedül a már említett szigeteken maradt fenn. Többek között a Julie Fowlishoz hasonló művészeknek és sikerüknek köszönhető, hogy a gaelic ismét reneszánszát éli Skóciában.

"A bheil Gáidhlig agaibh? - Tha mi ag ionnsachadh!", azaz "Tudsz gaelül? - Tanulok!" És szerencsére egyre többen teszik ezt Skóciában, köszönhetően az elindult reformoknak és kulturális programoknak. Hozzá kell tenni, hogy a birodalmi bürokrácia még a XXI. században is képes elgáncsolni bizonyos kezdeményezéseket: a felföldi Inverness városában például hosszas viták árán sem sikerült elérni, hogy minden utcanévtábla és hivatali felirat az angol mellett gaelül is olvasható legyen. A nem hivatalos indoklás az volt: ha ebben engednek, másban is kell majd. Mindenesetre előrelépés, hogy a Skót Parlament egyik hivatalos nyelve - a többi, használt kelta nyelvjárás mellett - immár a gaelic is, sőt Brüsszelben is hallani olykor az ősi nyelven megszólalókat.

A kelta nyelvi kultúra feltámasztásában Julie Fowlisnak kiemelkedő érdemei vannak. Még ha ezt ő - vélhetően szerénységből - nem vállalja is.

- Rengeteg ember dolgozik és végez fontos munkát a nyelvőrzés területén. Én csak énekelek. Persze, ha ez segít, boldog vagyok... - mondja. Julie életében meghatározó szerepe van a (nép)zenének, saját ősi kultúráját - ha nem is az anyatejjel, de - az uisti gyermekkor mindennapjaival szívta magába. Skócia ezen vidékén ugyanis az éneklés, a zeneszeretet és a zeneszerzés a napi rutin része. Ahogy Julie fogalmaz: a Hebridákon élő kolóniáknak nehéz élete volt, a szürke mindennapokban pedig a dal jelentett világosságot. Az asszonyok gaelic dallamokat dúdoltak a gyermekeknek elalvás előtt, ritmusos énekeket pattogtattak kétkezi munka közben, a kocsmákban mindig szólt és szól a duda, a harmonika, a furulya.

- A gaelic nyelv nagyon fontos számomra, az életem része. Nagyon csöndes környéken nőttem fel, egy dombon, amelyen csak két házikó állt. Komolyan. Úgy nőttem fel, hogy napközben a családomat gaelic nyelven hallottam beszélni, gaelic szavak, gaelic dalok, gaelic zene itatta át a mindennapokat.

Így talán már nem is fura, hogy a lány általános iskolásként tanult meg skótdudán játszani, gyermekkorától kiválóan szólaltatja meg a kelta furulyát, a harmonikázást pedig egyetemi fakultásként tanulta Glasgow-ban.

Julie egyik kedvenc műfaja, az úgynevezett "szájzene", azaz gaelül: "puirt-a-beul". Ez amolyan ritmusos, a hangok és a hanglejtés által generált pattogós éneklés, amely leginkább az esti összejöveteleken, "ceilidh"-ken, azaz zenés mulatságokon hangzik fel.

- A dalok többsége vidám tartalmú. Az egyik kedvencem például egy férfiról szól, akinek csak három fontos dolog van az életében: a krumpli, a vaj és a nők.

A gael kultúrkör erősítéséért számos közösség, egyesület, szövetség tesz erőfeszítéseket Skóciában. Régi hagyományokat követ például az úgynevezett Am Mód Naiseanta Rioghail, azaz a gaelic Mód fesztivál, melyet először Obanban rendeztek meg, s már Skócia második legnagyobb kulturális programjává nőtte ki magát. Ez pedig az edinburgh-i fesztiválok ismeretében nem kis teljesítmény.

A gaelic életben tartásának egyik legjobb és leghatékonyabb eszköze a zene. A gael nyelvű énekesek sajátos összetartását jelzi, hogy gyakran vendégszerepelnek egymás lemezein, hívják meg a másikat koncertjeikre vendégfellépőnek. Az egyik legismertebb skót poprock zenekar, a két, szintén uisti fivér Rory és Calum MacDonald által alapított Runrig például rendre olyan fiatal énekeseket kér fel telt házas előadásaikon való vendégszereplésre, akik a gael kultúrát igyekeznek propagálni saját művészetükkel. Ez pedig komoly fegyvertény annak tudatában, hogy - bár a Runrig a kelet-európai régióban szinte ismeretlen - Németországban és a skandináv országokban szabályos zarándoklatok indulnak meg a koncertjeikre. A Runrig legutóbbi lemezén Julie Fowlis is szerepel, igaz, csak háttérénekesként.

A fiatal lány távol tartja magát a politikától, de a skót függetlenség kérdésében határozott véleménye van. Julie szerint az önálló Skócia már régóta, talán túl hosszú ideje is, foglalkoztatja az országot.

- Ideje megvizsgálni minden lehetőséget, tényt, előnyt és hátrányt, majd hozni egy döntést. Szerintem egy kis országnak Európában sok lehetősége van - fogalmazott.

Szakmai és közönségdíjainak száma szinte felsorolhatatlan: többször választották már az év gaelic-énekesének, a BBC népzenei díjait rendre neki ítélik, de kapott már nemzetközi elismeréseket is. Első szólólemezét ("Mar a Tha Mo Chridhe", azaz "Amilyen a szívem") szintén díjesővel jutalmazták, nemrég megjelent második albuma ("Cuilidh", azaz Kincs vagy Titkos hely) pedig a jelölések alapján hasonló sorsra jut majd. Julie jelenleg az Egyesült Államokban turnézik: Seattle, San Francisco, Santa Monica, Los Angeles telt házakkal várja. Nemrég felkérték, hogy a Beatles egyik évfordulójára énekelje el a híres Blackbird című dalt gael nyelven. A felvétel azóta is az egyik leghallgatottabb az internetes megosztóportálokon.

- Hogy milyen terveim vannak? Nos, mindig sok tervem van. Mondhatnám, hogy meg szeretnék tanulni legalább ötszáz dalt, mielőtt ötvenéves leszek. A zene az életem. Újabb dalok, újabb barátok. Ez vár rám, és örülök neki. És ideje lesz beszereznem egy Sebestyén Márta-lemezt is, mert annyi jót hallottam már róla, hogy pótolnom kell a lemaradást...

Julie Fowlis