Kisvárosi délibábok
A tavaly óta állandó társulatot működtető McIntyre azonban lehetne a Notre-Dame-i toronyőr, vagy maga az ördög öregapja is, mivel a (24-én) kardigánt viselő, westernbajuszos, egy vidéki gazdabolt kedélyes-tagbaszakadt tulajdonosát idéző férfiú legföljebb tapsrendkor tűnik fel a deszkákon. Ellentétben három művével és együttese kilenc, áldozatos tagjával. A Peter, Paul and Mary country-trojka 1969-es, gyermeklelket megcélzó, állatkerti útmutatója inspirálta Leatherwing Bat ígéretes férfiszólóval indul; ám hamarjában negédessé, bárgyúvá, majd a Paff, a bűvös sárkány fölcsendülésekor menthetetlenül érzelgőssé válik. A kirekesztettségről, magányról motyogó, szomorkás ifjúsági szextettben - akár a hatvanas-hetvenes évek Broadway-musicaljeinek futószalagon gyártott, steril táncbetétei - nyomelemeiben fölfedezhető Jerome Robbins hatása.
A minden értelemben kisbetűs triót, a (serious)-t egy álom ihlette, melyben az alkotó előtt megjelent Charlie Kaufman, a visszafogottan is egyéni hangú filmrendező, forgatókönyv- és színműíró alakja. A személyes és sznob vallomás alapján azt gyanítom, McIntyre gyötrő éjszakai látomásai - Henry Cowell atonális muzsikájára - olyan szürkék, mint táncosai pantallói és zoknijai; így akár azzal is henceghetne, hogy tudatalattiját Tarr Béla birizgálta, és Krúdy hozta felszínre.
A koreográfus védjegyeinek, esztétikájának sűrítménye a nyitódarabbal rokonságot mutató, pállott amerikai kert- és kisvárosi atmoszférát árasztó A day in the life - amely egy szempontból mégis bravúrteljesítmény. McIntyre a The Beatles meglehetősen sokrétű-erőteljes oeuvre-jéből roppant leleménnyel mazsolázott ki tizenkét olyan, bávatag nótát, amely (a fölajzott nagyérdeműt lelkes vastapsra késztető, bornírt Ob-La-Di, Ob-La-Da kivételével) egyetlen jobbféle best of-válogatáson sem szerepelhetne. A kulturált nyári, szabadtéri haknik hangulatát idéző, minden erotikától mentes, prűd esztrád keretében a kompánia fegyelmezett, képzett tagjai pasztellháttér előtt bájolognak; mosolyognak egyszerre; szökkennek a magasba; illegnek-billegnek. A férfiközpontú, közönségbarát darab(ok)ban feltűnő az atletikus, robbanékony Jason Hartley és a szakállas, mélabús Brett Perry előadói tehetsége, stílusérzéke.
A különcségtől, kockázattól, mondéntól-dekadenstől irtózó Trey McIntyre tánc- és mozgásnyelve erősen behatárolt, képzeletszegény. A makulátlanul régimódi alkotmányok andalítóan középszerűek. Mivel a tánckomponista rajong a mozgóképért, adja magát a párhuzam: hogyha a PR-Bel Ami filmeket forgatna, gyaníthatóan családi matinémozikat eszkábálna, a lánglelkű formabontóktól iszonyodó, tömeg- és gyorsfogyasztásra izmosító Disneynél.
