Pillanatnyilag úgy működik a logisztika a Sirály nevű, Király utcai kulturális központban, hogy a csigalépcső jobb felén, a korlátra csavarodva pöfékelnek a dohányosok. Középen száguldoznak a szervezők, a többiek pedig a bal csapáson hömpölyögnek lefelé a pincébe, bögrével a kézben, noha az tilos. Hamar megértem, hogy miért.

A március 19-én kezdődött Bábel Felnőtt Bábszínházi Kavalkád nézőtere barátságosan rátelepszik a színpadra. A széksorok elé először egy, kettő, végül öt sor molinópárna kerül. Az egyik néző lába a zeneszerszámok közé lóg, a másiké épp most rúg föl egy borospoharat, de nem baj. Csörömpölését a legjobb magyar bábos mágusnak tartott Pályi János a legtermészetesebb módon játssza bele Órajáték című előadásába, mint ahogy ez egy valamirevaló vásári bábjátékban szokás. Nem zavaró az sem, hogy a főszereplő, az átlagon felül lusta, ám kikezdhetetlenül víg kedélyű, "befoghatatlan pofájú" Hétpróbás Jancsi kalandjaiban hol a Spektrum tévé, hol a sztárfocista Zinedine Zidane neve kerül elő.

- A vásári játékoknak és a hozzájuk hasonló nyilvános bábelőadásoknak a világ minden táján voltak aktualizáló funkcióik - mondja az előadás szünetében a fesztivál egyik főszervezője, Kuthy Ágnes. - Tévé, rádió, újság, internet híján a falusi emberek szomjaztak a bábjátékokba szőtt politikai, közéleti hírekre, pletykákra. Még ennél is fontosabb ezekben a produkciókban, hogy a legfiatalabbtól a legidősebbig mindenki élvezi. Pályi János előadása például középkori pokoljárást és haláltáncot idéz, s ezzel egyértelműen a felnőttekhez szól. Miközben a félelmeit legyőző, folyton éneklő, táncoló Jancsival a kicsik is könnyen azonosulhatnak. Egyébként az, hogy a bábszínház a gyereknevelés eszköze lenne, csak Brunszvik Teréz tizenkilencedik század eleji pedagógiája óta él a köztudatban - magyarázza Kuthy. - A középkori vásári bábjátékok a kifejezetten vallási indíttatású, felnőtteknek szóló előadásokból fejlődtek ki, amelyekben Menyhért és Boldizsár király egymással táncolva örvendeztek a kisded születésén. A magára maradt Gáspár meg jobb híján viccelődött-bolondozott: az ő figurájából alakultak a későbbi kaspertheaterek nagy mulattatói. Mi persze nem idáig akartunk visszanyúlni szervezőtársammal, a Sirályt vezető Szalai-Szabó Istvánnal, mindössze rá akartuk ébreszteni az embereket arra, hogy bábbal felnőtt problémákat, felnőtt örömöket is föl lehet dolgozni.

A fesztivál nyitónapján, a világot "utcabábosként" bejáró Sarkadi Bence előadására óvatosan negyven széket készítettek be Kuthyék. Százötvenen préselődtek be a terembe. Most sincs másképp. Jankovics Péter egyszemélyes víziójában a hulla másnapos Petőfi Sándor egy utcai padon, zúgó fejjel ébred. Hogy hogyan pattant ki a költő fejéből A helység kalapácsa című paródia annak összes beszédes nevű figurájával együtt, arról Jankovicsnak temérdek helyzetkomikummal tűzdelt ötlete támadt. A "no bugdet" projektben a puszta lelemény varázsol kanos kántort egy jól forgatott fakeresztből, Szemérmetes Erzsókot egy kihajtogatott Elle magazinból és olyan utcai verekedést egy ballonkabátból, egy bakelitkukából meg egy karvalyorrú maszkból, amelyre bármely filmstúdió egy kisebb afrikai állam bruttó nemzeti termékét költötte volna. És ha még azt is hozzávesszük, hogy Kuthy Ágnesék első szemléjükön nem tették nekünk túl magasra a lécet, be kell vallanunk, sikerük van. Ők ugyanis csak annyit kértek: felejtsük el végre, amit az oviban láttunk!

A pécsi Dub Színház Hajdankor címmel léptette fel táncosait és óriás bábjait a pesti utcán